Szíria alkotmányának rendelkeznie a kurdok státusáról – jelentette ki Szergej Lavrov

2019. október 21. 16:27

Orosz közlés szerint a kurdok által őrzött észak-szíriai börtönökben 15 ezer terroristát tartottak fogva.

2019. október 21. 16:27

Szíria alkotmányának rendelkeznie kell az országban élő kurdok státusáról – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában. Lavrov szerint Moszkva azt tekintené optimális megoldásnak, ha a Szíria területén élő kurdok „összes struktúrája” bekerülne a szíriai alkotmányba, „hogy Szíria területén ne legyenek illegális fegyveres alakulatok, és hogy szíriai területről ne induljon ki semmilyen fenyegetés sem Törökország, sem más államok számára”.

Mint mondta, ehhez a szíriai kormány és a kurdok közötti párbeszédre van szükség, és mindkét fél kifejezte érdekeltségét abban, hogy ezt Oroszország elősegítse. Hozzátette, hogy Moszkva kész lenne közvetíteni Damaszkusz és Ankara között is, de egyelőre nem tervezi, hogy megszervezze a török-szíriai kapcsolatfelvételt Szocsiban, ahogy ezt egy szíriai hivatalos forrás jelezte.

Tárgyalások Szocsiban

Az orosz külügyminiszter egy nappal azelőtt nyilatkozott a szíriai válságról, valamint a török offenzíváról és annak hatásáról a szíriai folyamatokra, hogy a téma várhatóan terítékre kerül Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Edogan török elnök Szocsiban tartandó tárgyalásán.

Lavrov közölte, hogy a felek egyetértése esetén Oroszország kész lenne támogatni az 1998-ban kötött adanai török-szíriai határőrizeti megállapodás módosítását. Rámutatott, hogy nemrégiben Ankara és Damaszkusz egyaránt megerősítette ennek érvényességét, egyebek között a jelenlegi fejlemények tükrében is.

Szökött iszlamisták

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy pekingi biztonságpolitikai tanácskozáson hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva miatt az elmúlt hetekben iszlamista terroristák szöktek meg a börtönből a régióban. „A török hadsereg fellépésének köszönhetően nyolc menekülttábor és 12, külföldi militánsokat őrző börtön maradt felügyelet nélkül” – mondta Sojgu a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint.

„Ez a terroristák úgynevezett fordított migrációjához vezethet, visszatérnek a hazájukba” – tette hozzá. Korábbi orosz közlés szerint a kurdok által őrzött észak-szíriai börtönökben 15 ezer terroristát tartottak fogva.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
riofolta
2019. október 22. 11:08
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Világpanoráma
2019. október 21. 21:01
Az Egyesült Államok megkezdte a zászlóalj felállítását Litvániában: https://vilagpanorama.hu/2019/10/21/az-egyesult-allamok-megkezdte-a-zaszloalj-felallitasat-litvaniaban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!