Megszületett a megállapodás a rendezett Brexit alapjairól

2019. október 16. 19:17

Donald Tusk szerint elkerülhető a káosz.

2019. október 16. 19:17

Sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, az egyezség akár már szerdán megszülethet – jelentette ki az Európai Tanács elnöke. „Az alapok megvannak, elméletileg holnap el is fogadhatjuk ezt a megállapodást az Egyesült Királysággal” – közölte Donald Tusk lengyel újságírókkal Brüsszelben, hozzátéve, hogy így elkerülhető lenne a rendezetlen kilépéssel járó „káosz és katasztrófa”. „​​​​​​​Elméletileg hét-nyolc órán belül minden világossá válhat. Folynak a tárgyalások, minden a jó irányban halad” – fogalmazott.

Leo Varadkar ír miniszterelnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy számos kérdés még megoldásra vár, ezért a hónap vége szerinte reálisabb céldátum. Ezzel párhuzamosan Antti Rinne, az EU soros elnökségét betöltő Finnország kormányfője reményének adott hangot, hogy az utolsó pillanatban tető alá tudják hozni az egyezséget, az úgynevezett kemény Brexit ugyanis rendkívül ártalmas lenne mindkét fél számára. Kijelentette emellett, hogy szerinte lehetséges az október 31-re tervezett brit kilépési határidő „​​​​​​​technikai, nagyon rövid” halasztása.

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója többszöri csúszás után szerda este tájékoztatja a bennmaradó tagállamok kormányainak képviselőit a folyamat állásáról. A cél az, hogy még a csütörtökön kezdődő európai uniós csúcstalálkozó előtt megállapodás szülessen, mivel ott a bennmaradó huszonhét tagállam vezetői már nem akarnak tárgyalni a részletekről. Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy amennyiben most nem sikerül tető alá hozni az egyezséget, akkor újabb EU-csúcsot fognak összehívni, egyes jelentések szerint esetleg október 30-án.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2019. október 17. 06:39
Mi a rovid hatarido faszomoccse? Ket es fel ev?
Salamander
2019. október 17. 02:06
Meglátjuk.
brabant89
2019. október 16. 19:48
https://www.theguardian.com/politics/2019/oct/15/boris-johnson-close-to-brexit-deal-after-border-concessions "Boris Johnson appears to be on the brink of reaching a Brexit deal after making major concessions to EU demands over the Irish border. ... It is understood that the negotiating teams have agreed in principle that there will be a customs border down the Irish Sea. A similar arrangement was rejected by Theresa May as a deal that no British prime minister could accept." A Guardian baloldali lap, ezért lehet, hogy mellébeszél, de ezek szerint Johnson elfogadta, hogy vámhatár lesz az Ír tengeren, azaz Nagy-Britannia és Észak-Írország között. Nyilván most mind az EU, mind a brit kormány igyekszik azt állítani, hogy nem ők tettek engedményeket. Majd meglátjuk, ha kész lesz a megállapodás szövege. (Amit még a brit parlamentnek el kell fogadnia. Johnsonnak nincs többsége az alsóházban, és kérdéses, hogy koalíciós partnere, az észak-ír Unionista Párt elfogadja-e ezt a megállapodást.)
teljesenertelmetlen
2019. október 16. 19:28
Elég nagy blöff parti volt, de végül az EU ezt is elbukta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!