London felfüggesztette a török fegyverexport-engedélyek kiadását

2019. október 15. 14:23

A brit kormány elítéli Törökország szíriai intervencióját – jelentette ki a brit külügyminiszter.

2019. október 15. 14:23

London felülvizsgálat alá vette a Törökországba irányuló brit fegyverexportot és a vizsgálat ideje alatt nem ad ki új engedélyeket olyan hadfelszerelés törökországi exportjára, amelyet a Szíriában kezdett török hadműveletekben is fel lehet használni – közölte kedden a brit külügyminiszter.

Dominic Raab a londoni alsóházban, a szíriai török offenzíva ügyében tartott sürgősségi vitában felszólalva elmondta: Boris Johnson brit miniszterelnök a hétvégén telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, akit felszólított a szíriai hadműveletek befejezésére.

Raab kijelentette: a brit kormány elítéli Törökország szíriai intervencióját. Hozzátette: fontos ugyanakkor felismerni, hogy Törökországnak „vannak jogos aggályai is”. A brit külügyminiszter ezek között említette azt a kockázatot, amelyet Törökország szerint az ország délkeleti térségében tevékenykedő, elszakadásra törekvő fegyveres csoport, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) jelent a török-szíriai határ biztonságára.

Raab felidézte azt is, hogy Törökország 3,6 millió menekültet fogadott be Szíriából. Hozzátette azonban, hogy jóllehet Törökország az egyik legodaadóbb NATO-szövetséges, szíriai katonai beavatkozása „nem olyan cselekedet, amelyet egy szövetségestől várnánk”. Dominc Raab szerint a szíriai török offenzíva felelőtlen, és a kívánt hatással éppen ellenkező következményekkel járhat, mivel közvetlenül Oroszország és az Aszad elnök vezette szíriai rezsim malmára hajtja a vizet.

Mindezek alapján a brit kormány a lehető legnagyobb önmérsékletre és a katonai akció befejezésére szólítja fel Törökországot – mondta keddi parlamenti nyilatkozatában a brit külügyminiszter. Ankara és a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában az ottani kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tekint.

Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!