Ünnepel a lengyel külügyminiszer: ezzel a lépéssel újra közelebb került a harmadik világháború

Radoslaw Sikorski Magyarország békepárti döntését sem hagyta szó nélkül.

A menekültkvóták ügyében tett ET-döntést Magyarország mellett Csehország és Lengyelország sem tartotta be.
Jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a végrehajtását a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmusnak – foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka. Indítványában Eleanor Sharpston leszögezte: az érintett országok nem teljesítették az európai uniós jog szerinti kötelezettségeiket.
Az Európai Bizottság 2017 végén jelentette be, hogy – mivel nem történt előrelépés – harmadik szakaszba lépteti a korábban megindított jogsértési eljárást a 120 ezer menedékkérő elosztását célzó mechanizmus ügyében, amelyet a tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenszavazata ellenére fogadtak el 2015 szeptemberében.

A brüsszeli testület leszögezte: annak ellenére, hogy az Európai Bíróság 2017 szeptemberében megerősítette a kvótarendszerről szóló tanácsi döntés érvényességét, a három ország továbbra sem teljesíti jogi kötelességeit.
(MTI)