Az emberi jogok „inflálódása” kultúrharchoz vezetett – beszélgetés Ken Kersch professzorral

Hogyan látja a konzervatívok kapcsolatát a Függetlenségi Nyilatkozattal, illetve az alkotmánnyal?

A Függetlenségi Nyilatkozatot (1776) az amerikai forradalom első csatáit követően fogalmazták meg, és ez alapozta meg az elszakadást Nagy-Britanniától. Az idők során a legkülönbözőbb politikai felfogást valló amerikaik hivatkoztak a Függetlenségi Nyilatkozatra a saját politikai törekvéseik igazolása érdekében. Tették ezt azzal a céllal, hogy egyfajta szellemi és érzelmi köteléket teremtsenek az általuk képviselt politikai mozgalmak és a nemzet alapját képező elvek között.

A modern konzervatív mozgalom a története során több különböző álláspontot képviselt mind a Függetlenségi Nyilatkozatról, mind pedig az alkotmányról. Ugyanakkor az elmúlt időszakban azt vallják, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatban foglalt elveknek és az alkotmány intézményeinek ők a valódi védelmezői és letéteményesei. Ezzel együtt pedig

Conservatives and the Constitution című legutóbb megjelent könyvében arra világít rá, hogy az alkotmányt a Függetlenségi Nyilatkozat elveinek fényében lehet a legjobban értelmezni. El tudná magyarázni ezt a megközelítést?

A Függetlenségi Nyilatkozat szellemét követőket jelölő „Declarationism” fogalmával arra utaltam, ahogy a modern amerikai jobboldal a nyilatkozatot beemelte a politikai diskurzusba. Erről ritkán esik szó, viszont egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Az „-izmus” pedig arra kíván utalni, hogy a modern jobboldal politikai ideológiaként kívánja használni a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ez a törekvés pedig a legnagyobb népszerűségre az amerikai keresztény jobboldalon, különösen pedig az evangéliumi és a fundamentalista keresztények körében tett szert.

A „Declarationism” azt vallja, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat egy olyan magasabb rendű természetjog, amely a pozitív jog fölött áll, és amely így bármely legitim kormányzat, különsen pedig az Egyesült Államok kormányzatának alapja. Felfogásuk szerint a magasabb rendű jog tartalma koherens és magától értetődő. Az ebből fakadó követelmények pedig a véleményük szerint összhangban állnak a modern keresztény jobboldal politikai elképzeléseivel. Az ezen felfogását valló konzervatívok úgy érvelnek, hogy

Tették ezt különösen a „kultúrharc” körébe tartozó olyan kérdésekben, mint például az abortusz, a homoszexuálisok jogai vagy a vallás szerepe a közéletben.

Ez a jobboldali politikai ideológia alapozta meg az erőteljes keresztény nacionalista platform megerősödését a republikánus párt keretei között. Ez a felfogás vallja azt, hogy a konzervatív republikánusok a Függetlenségi Nyilatkozat elveihez szigorúan ragaszkodó igaz amerikaiak. Velük szemben a liberálisok és a demokraták a feminizmusnak, a homoszexuálisok jogkirjesztésének, az állam és az egyház elválasztásának, vagy az élet minden területének a szabályozására törekvő adminisztratív állam kiépülésének a támogatásával elárulták az amerikai alapító atyákat, illetve az általuk vallott elveket. Ennek megfelelően a Függetlenségi Nyilatkozat szellemét képviselő konzervatívok közül sokan – köztük Donald Trump elnök is – azt vallják, hogy a liberális demokraták árulók és a nemzet ellenségei.

Hogyan igazolja és erősíti meg a természetjog a modern konzervatív gondolkodást?

Két meghatározó jelentőségű gondolkodót idézek a könyvemben, ők: Harry Jaffa, illetve a jezsuita katolikus pap, John Courtney Murray. Jaffa azt a vitát elemezte, amely az Illinois állam szenátori helyéért Stephen Douglas szenátor és Abraham Lincoln között folyt 1858-ban a rabszolgaság kérdéséről. Lincoln azt az álláspontot képviselte, hogy amennyiben az alkotmány rendelkezései nem egyértelműek, akkor azt a Függetlenségi Nyilatkozat fényében kell értelmezni, ami pedig nem ad lehetőséget a rabszolgaság intézményének további kiterjesztésére. Ezzel szemben ugyanakkor Stephen Douglas a népszuverenitás támogatójaként úgy vélte, hogy minden egyes államnak demokratikus módon saját magának kell eldöntenie, hogy engedélyezi vagy megtiltja a rabszolgaság intézményét a saját területén. Harry Jaffa amellett érvel, hogy a Lincoln-Douglas vita nemcsak a rabszolgaság kérdésében volt történelmi jelentőségű, hanem a természetjog pozitív joggal szembeni felsőbbrendűsége szempontjából is. Jaffa és az őt követő konzervatív mozgalom tagjai erre alapították azt az általános tételt, hogy valamennyi ember alkotta jognak meg kell felelnie a természetjog követelményeinek.

Jaffa-val szemben Murray nem volt kifejezetten konzervatív, hanem a katolikus egyház második vatikáni zsinatában, és az egyház modernizálásában vállalt jelentős szerepet. Ebben az időben sok amerikai konzervatív katolikust az aggasztotta, hogy az ország az úgynevezett liberális demokráciafelfogás iránt köteleződik el. Úgy gondolták, hogy az ország alapító elvei és alkotmányos intézményei legnagyobbrészt nem állnak összhangban a római katolikus hitből fakadó követelményekkel. Éppen akkor, amikor az ország az első katolikus elnök, John F. Kennedy megválasztásának lehetősége előtt állt, Murray atya könyve egy olyan összetett teológiai értelmezést kínált, amellyel azt kívánta „igazolni”, hogy Amerika alapító elvei, illetőleg az amerikai intézmények nemcsak összhangban állnak a katolikus teológiával, hanem, figyelemmel az alapító atyák mély természetjogi meggyőződésére, szellemi és erkölcsi alapjai legjobban és legmélyebben a római katolikus teológiában gyökereznek.

Az emberi jogok a második világháborút követően nemzetköziesedtek, és egyre inkább a társadalmi mérnökösködés eszközévé válnak, inflálódnak. Milyen választ ad a természetjog erre a kihívásra?

Mindannak amit eddig mondtam, van egy másik oldala is. A liberálisok és

Sőt, a gyakran politikai reformokat és változást szorgalmazó baloldali amerikaiak a legutóbbi időkig nagyobb mértékben hivatkoztak az alapvető jogokra, mint a konzervatívok, akik ezzel szemben inkább a szokásokat és a hierarchia értékét védelmezték. Például a polgárháborút megelőzően élt amerikai abolicionisták, akik a rabszolgaság azonnali megszüntetése érdekében hivatkoztak a Függetlenségi Nyilatkozat elveire, a saját korukban vallásos baloldalinak számítottak. A 19. század végi populisták szintén a Nyilatkozatban foglalt szabadság és egyenlőség elveire hivatkoztak, amikor a trösztök felszabdalására szólították fel a kormányzatot. A Lincoln emlékműnél a „washingtoni menet a munkáért és a szabadságért” rendezvény során 1963-ban elmondott „I Have a Dream” (Van egy álmom) kezdetű beszédében Martin Luther King tiszteletes egy eddig még valóra nem váltott, de már régi ígérethez hasonlította a Függetlenségi Nyilatkozat egyenlőségről megfogalmazott tételét.

Másképpen fogalmazva: az amerikai tapasztalat szerint az emberi jogi elvek „inflálódása” már az ország történelmének egészen korai szakaszában tetten érhető. Különösen a polgárháborút követő időszakban értelmezték kiterjesztően a jogokat, és az amerikai alkotmányhoz fűzött három „polgárháborús alkotmány-kiegészítés” éppen azt ígérte, amit Lincoln 1863-ban „a szabadság új megszületésének” nevezett Gettysburgnél.

Ezt természetesen a konzervatívok ellenezték. Olyan elméleteket alkottak ezért, amelyekkel bizonyos jogoknak alapvető jelleget tulajdonítottak. Ilyennek számít például a magzati élethez való jog tág értelmezése, a fegyverviseléshez való jog, vagy a lelkiismereti meggyőződés elsőbbsége a diszkriminációtilalommal, valamint a polgári jogok érvényesítésével szemben, illetve az erős tulajdonvédelem, amely széles korlátokat állít az állami beavatkozás elé. Ugyanakkor hevesen tiltakoznak bizonyos olyan jogok alapvetővé nyilvánításával szemben, amelyeket éppen a legfelső bíróság munkált ki az elmúlt ötven év során, azt állítva, hogy ezek valójában hamis jogi igények. Ezek között lehet említeni például az önrendelkezés és a magánszféra olyan értelmezését, amelyből az abortuszhoz és az azonos neműek házassághoz fűződő joga következik, vagy az amerikai alkotmány olyan értelmezését, amely erős korlátokat állít a vallás állami támogatása elé, valamint a vallás és az állam elválasztása tekintetében. Ennek megfelelően

És mi a véleménye az emberi jogok transznacionálissá válásáról?

A második világháborút követően, de bizonyos értelemben már a forradalmak korában is, az emberi jogokról folyó párbeszéd transznacionális karakterű volt, ami alapvetően nem rossz dolog. Mégis komoly aggályokra ad okot, amikor nem demokratikus úton választott nemzetközi intézmények elitje leplezett manőverekkel nem konszenzuson alapuló értékeket kíván elfogadtatni.

Hogyan látja a legfelső bíróság, illetve az alkotmánybíróságok szerepét a természetjogi alapú alkotmányértelmezés kapcsán?

Véleményem szerint alapvetően poblémás, ha az alkotmánybíróságok a természetjoghoz fordulnak. Amikor a legfelső bíróság az amerikai történelem során természetjogi elvekre hivatkozva nyilvánított érvénytelennek ellentmondásos jogszabályokat – amire azért ritkán került sor –, akkor a bíróságot azért érte kritika, mert eltért az alkotmányból fakadó pozitív jogi kötelezettségeitől: az alkotmány felhatalmazása ugyanis végső soron nem Istentől ered, hanem a szuverén amerikai nép („Mi a nép”) pozitív jogi forrásától. Emellett a bírákat kritika érte azért is, ha olyan természetjogi felfogásokat alkalmaztak, amelyek a saját politikai elképzeléseikkel egyeztek meg. Sokan úgy gondolják ugyanis, hogy a mai jobboldal, beleértve az amerikai bíróságokat, éppen ilyen megfontolásból hivatkozik a természetjogra. Ez pedig ahhoz a vádhoz vezet, hogy a bíróság nem jogi, hanem politikai megfontolások alapján ítélkezik, ami aláássa az intézmény legitimációját. Persze a helyzet ennél összetettebb, mert ha a bíróságok folyamatosan olyan törvényeket ítélnek alkotmányosnak, amelyek súlyosan sértik az emberek meggyőződését a jóról és a rosszról (mint ahogyan ez a rabszolgaság esetében történt), akkor ez szintén megkérdőjelezi az ország bíróságainak legitimációját.

Úgy gondolom, hogy a bíróságoknak alapvetően a pozitív jog elveire kell alapítaniuk a döntéseiket. Ennek pedig általában véve egyeznie kell az emberek igazságérzetével, de legalábbis nem szabad, hogy azzal teljes mértében szemben álljon. Ha a bírák az ellentmondásos ügyekben azért hivatkoznak sorozatosan a természetjogi érvekre, hogy fontos változásokat juttassanak érvényre, akkor ez annak a jele, hogy a politikai közösség komoly gondokkal küzd, és a jog – a nemzet alapvető joga, vagyis alkotmánya – képtelen megoldást nyújtani a súlyos vitákra.

Alkalmazásának ezért csak egészen különleges helyzetekben lehet helye. Robert Cover 1975-ben megjelent Justice Accused című kiváló művében mutatta be, hogy a bírók a polgárháborút megelőző Amerikában hogyan mérlegelték azon kötelességüket, hogy a pozitív jogot a rabszolgaság valósága közepette kikényszerítsék. Erre a kérdésre ugyanakkor végül is nem a bírák tettek pontot, hanem a politika: az adott, rendkívül igazságtalan és erkölcstelen esetben pedig az amerikai polgárháború.