A Pentagon a török katonai művelet leállítását szorgalmazta

2019. október 11. 18:06

Az amerikai kormány ellenzi a Szíriában indított török offenzívát, amely akár komoly következményekkel is járhat Ankara számára.

2019. október 11. 18:06

Az amerikai védelmi minisztérium az Északkelet-Szíriában indított török hadművelet leállítását szorgalmazza, mielőtt az ottani helyzet helyrehozhatatlan következményekkel járna – közölte a Pentagon szóvivője pénteken.

Jonathan Hoffman a közleményben Mark Esper amerikai védelmi miniszternek a török hivatali partnerével folytatott csütörtöki telefonbeszélgetésére hivatkozott. Hoffman szerint az amerikai tárcavezető világossá tette Hulusi Akar török védelmi miniszternek, hogy az amerikai kormány ellenzi a Szíriában indított török offenzívát, amely akár komoly következményekkel is járhat Ankara számára.

„Esper megerősítette, hogy bár az Egyesült Államok nagy becsben tartja a bilaterális stratégiai kapcsolatait, ez a beavatkozás komoly következményekkel járhat Törökországra nézve” – olvasható a közleményben.

Az amerikai külügyminiszter rávilágított arra is, hogy Törökország cselekményei árthatnak a Szíriában állomásozó amerikai csapatoknak, akárcsak az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben elért eredményeknek is. A telefonbeszélgetésben Esper egyben határozottan sürgette Törökországot, hagyjon fel az Északkelet-Szíriában folytatott műveletével. A miniszter szerint ez javíthatná annak kilátásait, hogy az Egyesült Államok és partnerei, illetve Törökország közös megoldást találjanak a helyzet feszültségmentesítésére, mielőtt az helyrehozhatatlanná válna.

Recep Tayyip Erdogan török elnök október 9-én jelentette be, hogy a török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gingchantops
2019. október 12. 10:11
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
balsors
2019. október 11. 21:07
Azt nem értem, hogy Törökország és az USA mit keres Szíriában, volt valaki értük?
szavaztam
2019. október 11. 20:04
képmutatás... amerika áldását adta a török offenzivárá...és kivonta csapatait a török határ mentéről...
BőröndÖdön
2019. október 11. 19:53
Ébredezik a pojáca...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!