„Magyarország már egy jól szervezett, fejlett állam volt, amikor az én hazámban még senki sem élt.” Chris Finlaysonnal, Új-Zéland kultúráért, valamint az őslakosok kárpótlási ügyeiért felelős korábbi miniszterével beszélgettünk a szigetország politikájáról, a bevándorlásról, a kereszténységről és az Egyház válságáról.
Európát többször is a „távoli Nyugat”-nak nevezi, számunkra azonban az Ön hazája a „messzi Dél”. Milyen a politikai környezet most Új-Zélandon?
Kilenc évig voltam miniszter egy olyan jobbközép kormányban, aminek legnagyobb pártja a National, ami olyan, mintha a CDU és az FDP ötvözete lenne, egy mérsékelt liberális-konzervatív párt. Az ellenzék a National hagyományos ellenfele, a Munkáspárt, ami német analógiával az SDP lehetne. Ahogy a legtöbb országban, nálunk is megerősödött a Zöldek pártja, és van egy nacionalista párt is, a New Zealand First, ami olyan, mint egy Nigel Farage-féle Brexit-párt, enyhébb változatban. A National kilenc éven át az őslakosok pártjával, a Maori Párttal, valamint egy kisebb liberális párttal kormányzott. Az új-zélandi parlament 120 fős, a választás pedig ugyanolyan rendszerben megy, mint például Németországban. A 2017-es választásokon az én pártom 57 mandátumot nyert, de a sorban utána következők, a Munkáspárt, a Zöldek és a New Zealand First koalícióra léptek. Ami a szavazatokat illeti egyébként, mi 10 hellyel kaptunk többet, mint a Munkáspárt.
Miről zajlanak a legaktuálisabb viták a szigetországban?
Jelenleg a legfontosabb politikai témánk elsősorban az, hogy miként alakítjuk a gazdaságunkat 21.századi gazdasággá. Új-Zéland nagyon hosszú időn át volt Nagy-Britannia élelmiszer-ellátója, ma már azonban ez nincs így. Oda kell figyelnünk a környezetvédelemre, és nagyon fontosak az őslakosokkal összefüggő feladatok, ezekért voltam én is felelős kilenc éven át. A negyedik legfontosabb pedig – amivel minden következő kormánynak számolnia kell – a nemzetbiztonság kérdése, különös tekintettel Kína megerősödésére.
és arról is, hogy a pártoknak meg kell tiltani, hogy kínaiaktól, pénzt, párttámogatást fogadjanak el.
Chris Finlayson
A legtöbb téma globális, de a maorik kérdése csak Új-Zélandra jellemző.
Ami az őslakosokat illeti, nos, ők úgy 600 éve élnek az én hazámban – Magyarország már egy jól szervezett, fejlett állam volt, amikor Új-Zélandon még senki sem élt. Elég fura is lenne nálunk például a bevándorlás-ellenességről beszélni, hiszen ha nem lett volna bevándorlás, akkor még mindig lakatlan lenne a sziget, a maorik még mindig Polinéziában élnének, én meg talán Skóciában. El kell fogadni a tényt, hogy Új-Zéland létrejötte első napjától kezdve bevándorlóország.
Hogyan bántak az évtizedek során a maorikkal?
A maorik ma a népesség 15%-át teszik ki, és más, általam ismert nemzetközösségi országokkal ellentétben a maorikkal 1840-ben a brit korona aláírt egy egyezményt, ami kimondja, hogy megkapnak minden, a brit állampolgárokat megillető jogot és kedvezményt, cserébe az ország irányításáért. A britek megígérték, hogy megvédik a természeti kincseket, de sajnos az idők folyamán bebizonyosodott, hogy ezt nem tartották be. A maorik elveszítették a földjeiket, vagy csak nagyon kevés pénzt kaptak értük. A kormánynak két választása volt ezzel a 15%-os népességgel kapcsolatban: vagy minden marad a régiben és kockáztatjuk a társadalmi nyugtalanságot, vagy szembenézünk a történtekkel – és ez utóbbi mellett döntöttünk.
Ez azt jelenti, hogy elismertük azokat az igazságtalanságokat, amik történtek, bocsánatot kértünk, pénzügyi jóvátételt adtunk, visszaadtunk olyan területeket, amiknek nagy kulturális jelentősége volt; és igyekeztünk együttműködéseket kialakítani a helyi törzsekkel az állam számára fontos kérdésekben, mint a környezetvédelem. És oda kell figyelnünk arra is, hogy a jelenlegi és eljövendő kormányok is folytassák ugyanezt.
Jacinda Ardern újszülöttjével az ENSZ közgyűlésén
A legismertebb és egyben legnépszerűbb új-zélandi politikus Jacinda Ardern miniszterelnök, aki egyben a világ egyik legnépszerűbb baloldali liberális politikusa, a nyugati világ nem-vallásos, nem-keresztény politikusi vonalát erősítve.
Abszolút, és erre a saját országomat is példának hozhatom, ahol a parlamenti ülést minden nap, a kezdetektől, azaz 1854 óta közös imádsággal kezdtünk, és azzal a formulával zártuk, hogy „… a mi Urunk, Jézus Krisztus által.”. Ez utóbbi formulát nemrég eltörölték. A tendencia látszik abban is, hogy a parlament milyen témákat vitat meg. Az egyik legfontosabb kérdés például az abortusz témája, hogy az abortuszt egészségügyi kérdésként kezeljék, ne pedig bűncselekményként. Tárgyalnak az eutanáziáról is: egyszerűen látni lehet azt, hogy
Jó az, ha a politikának keresztény gyökerei vannak?
Az én hazámban a politikai pártok hagyományait mind nagyon nagy mértékben meghatározta a vallásosság. A Munkáspárt például nálunk keresztény gyökerekből indult ki, leginkább a metodista és a római katolikus egyházból; és hasonlóan erős vallásos hagyományai vannak a jobboldalnak is, anglikán és presbiteriánus kapcsolódással. Ami Európát illeti, Németországban a CDU/CSU pedig jelentősen veszített támogatottságából. Vannak változások, de ez természetes, semmi nem marad állandó. Szerintem az a jó, ha a jobb és a baloldalon is vannak keresztény látásmódú emberek, és igenis hozzá kell idomulni az új világhoz úgy, hogy közben megtartjuk a változatlan alapelveket: az egyén méltóságát, a közösség jelentőségét és az egymással való törődést – ezek az alapelvek hihetetlenül fontosak egy sikeres társadalom felépítésében, és nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a keresztény alapelveket visszahozzuk a mainstreambe.
Maorik és misszionáriusok
A budapesti nemzetközi keresztény konferencián a keresztényüldözésről szóló panelbeszélgetésen vett részt, amin szó esett a katolikus egyház válságáról is. Mit gondol, mik ma az Egyház legnagyobb kihívásai?
Új-Zélandon az első keresztény istentiszteletet 1814-ben tartották, míg például Magyarországon az első keresztény mise körülbelül egy évezreddel korábban volt. El kell fogadni, hogy az én látásmódom ezért talán kissé eltér a hagyományosabb társadalmakból érkezőkétől. Úgy gondolom, hogy
és vannak olyan kérdések – és itt azt az egyházat értem, ahová én is tartozom, azaz a Katolikus Egyházat – amikről muszáj beszélni. Ha ezeket a szőnyeg alá söprik vagy nem vesznek tudomást róla, az súlyos károkat okozhat az Egyházról alkotott képben.A legfontosabb kihívások: először is a gyermekmolesztálások ügye, amihez szorosan kapcsolódik a papság megfiatalítása, újraépítése, ugyanis nagyon-nagyon fontos napjainkban, hogy a papság ne veszítse el a reményt. Ők is ugyanolyan emberek, mint mi, és nekünk vigyáznunk kell rájuk, gondoskodnunk kell róluk. De – mint mondtam – fiatalítani kell, és újra vonzóvá kell tenni a papságot.
Mit gondol, az Egyház és vezetése most jó irányba halad ebben?
Azt hiszem, nagyon igyekeznek ezeknek a kérdéseknek a többségével foglalkozni, ez nyilvánvalóan nagy bátorságot igényel; és biztosan lesznek olyanok, akik megsérülnek ebben a folyamatban, ez elkerülhetetlen. De ha az Egyház releváns akar lenni, el kell ismernie a múltban történteket, meg kell birkóznia a következményekkel, majd továbbmenni, erre építkezni, ahogyan ez már a múltban is többször megtörtént. Mindent egybevetve, pozitívan látom a dolgokat, mert ha esetleg nem is tudnánk minden nehézséggel megbirkózni, de a spirituális megújulásra koncentrálunk, akkor az Egyház jelentősége folyamatosan erősödni fog.
A konferencián szó volt az üldözött közel-keleti keresztényekről, különösen arról, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak sokszor, még a többi menekült között is.
Igen, nagyon sok történetet hallottam menekültektől arról, hogy milyen szörnyű tapasztalataik voltak a menekülttáborokban. Sok esetben még ott sem merték azt elmondani, hogy keresztények, mert féltek attól, hogy a táborokban is üldözni fogják őket. Úgy gondolom, a jelenleginél sokkal többet kell tenni, hogy segíthessük ezeket a nagyon nehéz helyzetben lévő embereket. Az országoknak, különösen Nyugaton, segítséget kell nyújtaniuk, mert ezek az emberek a lehető legjobb bevándorlók, erre a szülővárosomban láttam bizonyítékot. Teljesen idegen környezetbe érkeztek oda is olyan menekültek, akik aztán letelepedtek és sikerült csodálatosan beilleszkedniük. Mi annyit tehetünk, hogy odafigyelünk rájuk, beszélünk a problémákról és felhívjuk rájuk a kormányok figyelmét. De nem lehet minden felelősséget rátolni a kormányokra: mindegyikünknek megvan ebben a saját felelőssége, és mind hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy segítsük ezeket az embereket.
Interjúfotók: Ficsor Márton
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
A miniszterelnök ismertette a jövő évi költségvetést, megjegyezte, fantasztikus éve lesz Magyarországnak. Összefoglalónk!
Nem csak jobbról kapja a kemény kritikát a TISZA Párt elnöke, a baloldal is elhatárolódik Magyartól, aki saját szimpatizánsait is megveti.
„Eltűnt a hang!” – mondták neki, hozzátéve, hogy mennyire sajnálják, mert így sajnos nem lehet leadni. Ám ekkor még nem tudták, hogy Ábrahám is rögzítette az elhangzottakat.
Kautzky Armand azt is elárulta, hogy miként lett James Bond magyar hangja.
Jó hír érkezett Magyarország számára.
Milyen csodás ez a nap.
