Megtalálhatták a caracali rém másik áldozatának maradványait

2019. augusztus 05. 15:17

A gyanúsított által megjelölt helyen, egy Caracal melletti erdőben bukkantak a maradványokra.

2019. augusztus 05. 15:17

Újabb emberi maradványokat találtak a román nyomozók hétfőn egy Caracal melletti erdőben, amelyek vélhetően a két hete eltűnt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra ügyével állnak összefüggésben.

A nyomozók azt feltételezik, hogy az Alexandra meggyilkolásával gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves caracali Gheorghe Dinca egy korábbi áldozatának, az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza Melencunak a maradványait találták meg: az erdőben talált csontokat ugyanis a két lány megölését bevalló férfi újabb vallomása alapján fedezték fel. Dinca korábban ellentmondásos információkat adott arról, hol található Luiza holtteste: először azt állította, hogy az Olt, majd azt, hogy a Duna vizébe dobta.

A Romániát két hete lázban tartó ügyben csak szombaton vált bizonyossá, hogy a július 24-én eltűnt 15 éves Alexandra már nincs életben, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában. A másik, korábbi gyilkosságról eddig – a gyanúsított vallomásán kívül – semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek a hatóságok. A nyomozók most egy újabb genetikai vizsgálattól remélnek választ arra, hogy valóban a 18 éves Luiza maradványai kerültek-e elő a caracali erdőből a gyanúsított által megjelölt helyen.

A caracali ügy hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy az elrabolt Alexandra hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem hittek neki, kioktatták, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, múlt héten pedig lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, és a belügyminiszter is. Pénteken az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a kormányfő leváltotta tisztségéből.

Bár Viorica Dancila miniszterelnök múlt heti sajtónyilatkozatában „hadat üzent a bűnözésnek”, a román média szerint nem kizárt, hogy a kormány egésze belebukik a botrányba. A hatósági mulasztásokat bíráló, a rendőrséget alvilági összefonódásokkal gyanúsító ellenzéki szervezetek már eddig is több megmozdulást szerveztek, augusztus 10-én pedig a román diaszpóra tavalyi, erőszakos tömegoszlatásba torkollott demonstrációjának évfordulóján rendeznek újabb kormányellenes tüntetést.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2019. augusztus 05. 22:41
Azt sem egészen értem, hogy a Mo. előtt szárnyaló dák puma Romániában miért kell egy 15 éves lánynak stoppolni. Spórolni akart szegény lány. De a szüleit is elő kéne venni, hogy engednek egy kiskorút egyedül stoppolni.
I_Isti
2019. augusztus 05. 16:13
Hát, ha ez az az ember a képen, akkor tényleg rémisztő egy feje van!
Természetes Orbánizmus
2019. augusztus 05. 15:40
Álatias oláh cigány bünöző! Halál bűntetés melyet érdemel!
Nuttika
2019. augusztus 05. 15:39
Szegény kislányokat ez már nem hozza vissza. Sajnos nem lepődnék meg rajta, ha a Luiza nevű lány is úgy járt, mint Alexandra: próbált segítséget kérni, de nem vették komolyan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!