Kampány helyett hadgyakorlatozik az egyik demokrata elnökjelölt-aspiráns

2019. augusztus 14. 07:13

A tv-viták helyett az indonéz hadsereggel fog gyakorlatozni Gabbard.

2019. augusztus 14. 07:13

Két hétre felfüggeszti választási kampányát, mert tartalékos katonaként indonéziai hadgyakorlaton vesz részt – jelentette be Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa.

„Ismét katonai uniformist öltök, és részt veszek az indonéz hadsereggel közös hadgyakorlaton Indonéziában” – mondta el a képviselőnő a CBS televíziónak. Hozzáfűzte: „szeretem különféle módokon, így katonaként is szolgálni a hazámat”. A 38 éves politikusnő a hawaii Nemzeti Gárda parancsnoka, s kétszer is teljesített katonai szolgálatot a Közel-Keleten. 2004-ben egy esztendőn keresztül Irakban, 2008-2009-ben pedig Kuvaitban szolgált.

Ő az első szamoai születésű és az első hindu vallású politikus, akit a szövetségi kongresszus képviselőjévé választottak 2013-ban. A washingtoni képviselőházban a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottság tagja.

A Fox televíziónak nyilatkozva Gabbard hangsúlyozta: nem hiszi, hogy rövid távolléte károsan befolyásolja elnökjelöltté választásának esélyeit. Tulsi Gabbard támogatottsága a különböző felmérések szerint jelenleg alig kétszázalékos.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2019. augusztus 15. 10:14
Trumpnak csápolok, de Gabbard legalább katona is.
barany
2019. augusztus 14. 10:57
Ha már női elnököt akar Amerika (nem hiszem) inkább legyen ez a tagadhatatlanul csinos "főparancsnok", mint az undok Clintonné.
flesh ripper
2019. augusztus 14. 09:59
Isten óvd meg..., Amerikát is! Főként, Magyarországot!
néhai Ch.Pilot
2019. augusztus 14. 08:58
Szerintem puccsra készül, ha Trump nyerne a következő választáson is. Erre kell neki a katonai kiképzés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!