Az izraeli hadsereg első közleménye öt határsértőről számolt be, s a palesztin források is először négy-öt lelőtt gázairól szóltak, de később a gázai palesztin egészségügyi minisztérium három halottban és egy sebesültben határozta meg számukat. A palesztin média egyelőre meg nem erősített értesülése szerint a határsértők az iráni támogatású palesztin Iszlám Dzsihád nevű terroristaszervezet katonai szárnyának, a Szerájá al-Kudsznak voltak a tagjai.
Az Ezzeddin al-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya azt állította, hogy Izrael később tüzérségi csapásokat mért Bejt Láhiától keletre, Gáza északi részére, a határsértési Korábban, szombaton az övezetből három rakétát lőttek Izraelbe, melyek közül kettőt elfogott Izrael Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszere, de egyikükből egy gránát becsapódott a határ menti Szderót város egyik házának udvarába.
A beszivárgási kísérletet megelőző elmúlt három hétben jelentősen megnőttek az erőszakos cselekmények az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet uraló Hamász között.