A kínai hadsereg árnyékában, békésen tüntetnek Hongkongban

2019. augusztus 18. 14:58

Mindeközben a város lakossága egyre megosztottabb.

2019. augusztus 18. 14:58

Vasárnap ismét több tízezren tüntettek Hongkongban – írja az Euronews.

Néhány napja még azt mondták a hatóságok, hogy a demonstrációt be fogják tiltani, csak gyülekezésre adnak engedélyt. A legfrissebb hírek szerint ezt visszavonhatták, és az embereket hagyják az utcán vonulni.

Az elmúlt vasárnapokhoz képest a mostani demonstráció békés.

Mindeközben a város lakossága egyre megosztottabb lett. A Hongkong autonómiájáért és a demokráciáért tüntetők egy csoportja egyre inkább elítéli azokat, akik erőszakkal akarnak érvényt szerezni akaratuknak és a rendőrökre támadnak, míg a demonstrálók egy másik csoportja épp a rendőröket okolja az erőszakért.

Közben kisebb tüntetéseket szerveztek a Peking-barát szervezetek is.

Egy holland televízió drónnal felvételeket készített a Kína és Hongkong közötti Sencsenben, ahol a felvételek alapján egyelőre befejeződhetett a kínai hadsereg katonai járműveinek felvonulása. A képek szerint a katonák megkezdték a gyakorlatozást a sencseni stadionban.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2019. augusztus 19. 12:40
Most elképzelem azt az Iliászt, amiben a megszorult görögök magukra gyújtják a falovat.
matykox
2019. augusztus 19. 10:55
A békés tüntetők, miután petárdáik és gránátjaik elfogytak, és a kövezetlen utcák köveit se tudták felbontani, csalódottan tették zsebre benzines palackjaikat és gyufáikat, és hazamentek.
citra
2019. augusztus 19. 09:56
Javítok: Gene Sharp - aki a "diktatúrák" ellen harcol. A “bársonyos forradalmak” elméleti kidolgozója .Az USA demokráciáját az ő segítségével vitték el az “Arab tavasz” országaiba, és még Ukrajnába, Szíriába, Grúziába, stb https://youtu.be/HrRYw8jeRl0
citra
2019. augusztus 19. 09:26
Iránban sem tudtak komolyabb lázongást kirobbantani, itt sem fog sikerülni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!