A hongkongi kormányzó nem mond le

2019. augusztus 05. 07:37

A tüntetők általános sztrájkot hirdettek.

2019. augusztus 05. 07:37

Továbbra sem mond le Carrie Lam hongkongi kormányzó, aki szerint a hónapok óta tartó tüntetéshullám fenyegetést jelent az „egy ország, két rendszer” elvére, valamint Hongkong fejlődésére és stabilitására. Lam erről a kormányzat hétfői sajtótájékoztatóján beszélt – a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap tudósítása szerint.

Ezzel egy időben a városban a tüntetők általános sztrájkra szólították fel a lakosságot. A rendőrség a vasárnapról hétfőre virradóra történt összecsapások miatt 44 embert vett őrizetbe. A rendőrök többször vetettek be könnygázt a demonstrálók ellen, akik egy-egy tömegoszlatás után újabb helyszíneken gyűltek ismét össze. A tiltakozók az általános sztrájkra szólító felhívásuk után hétfő kora reggeltől a közlekedést megbénító akciókba kezdtek, egyebek mellett különféle tárgyakkal, például tűzoltókészülékekkel akadályozták a vonatajtók zárását és barikádokat építettek az autóutakon. 

Nehéz helyzetben a város

A hongkongi repülőtér eddig több mint 200 járatot törölt, miután a légiirányítók közül szokatlanul sokan jelentettek váratlanul beteget – írja a SCMP. Helyi idő szerint reggel 9 órától a repülőtérre közlekedő gyorsvonat közlekedését felfüggesztették csaknem két órára, ezzel jelentősen megzavarva nyolc másik vonat közlekedését is. 

A hongkongi kormányzó hangsúlyozta: a hasonló akciók nagyon nehéz helyzetbe hozzák a várost. Hozzátette: a kormányzat elkötelezett a rend fenntartása és a bizalom helyreállítása iránt. Lam arra kérte a tiltakozókat, gondolják végig, vajon nem 7 millió ember jólétével játszadoznak-e. 

Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter azt mondta: a város nehéz gazdasági helyzettel néz szembe a jelenleg zajló kínai-amerikai kereskedelmi háború és a belső instabilitás miatt. Júliusban az eladások 6,7 százalékkal estek vissza a júniusi mutatókhoz képest – ismertette. 

A kiváltó ok

A kiadatási törvény tüntetéshullámot kiváltó módosítását célzó tervezetet a hongkongi kormányzó a tüntetések nyomására július 9-én „halottnak” nyilvánította, de nem vont vissza. A módosítás lehetővé tette volna, hogy az egyébként különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel. 

A tiltakozók – a tervezet teljes visszavonása mellett – már egyebek mellett Carrie Lam lemondását, valamint a tüntetők elleni rendőri intézkedések kivizsgálását is követelik. 

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal tekintette arra, hogy miként nőtt Peking befolyása a városban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libraman
2019. augusztus 05. 10:47
Netán úgy hívják, hogy Gyur Csány Fer? :-))
annamanna
2019. augusztus 05. 10:12
"Több diktatórikus berendezkedésű országban még ma is hajtanak végre kivégzéseket politikai okokból. Az Amnesty International jelentése szerint 2004-ben 25 országban alkalmaztak halálbüntetést, összesen 3797 esetben. A kivégzések 90%-ára Kínában került sor (összesen kb. 3400 személy). Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 embert végeztek ki, részben politikai okokból. A szervezet jelentése szerint 2011-ben 21 országban hajtottak végre halálos ítéleteket, ezek között akad olyan - mint például Kína - ahol nem tesznek közzé ezzel kapcsolatos információkat.[34]" https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1lb%C3%BCntet%C3%A9s#A_hal%C3%A1lb%C3%BCntet%C3%A9s_napjainkban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!