Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

A berlini szövetségi belügyminisztérium közölt információkat az eritreai támadóval kapcsolatban.
Menedékjoggal Svájcban élő háromgyermekes családapa az az eritreai származású férfi, aki vonat elé lökött egy anyát a kisfiával a németországi Frankfurtban, indítéka továbbra is ismeretlen – közölték kedden Berlinben a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatóján.
Az 1979-ben született férfi 2008-ban szerzett menedékjogot Svájcban, házasságban, rendezett körülmények között élt, volt állandó munkája és korábban „a sikeres társadalmi beilleszkedés mintapéldájaként” tartották számon – emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter.

Azonban a férfi az utóbbi időszakban több bűncselekményt elkövetett, és a napokban elmenekült Svájcból, miután körözni kezdték, mert késsel megfenyegette, fojtogatta és bezárta egy szomszédját – tette hozzá Dieter Romann, a szövetségi rendőrség vezetője.
Horst Seehofer aláhúzta, hogy tárgyilagosan kellene megközelíteni az esetet, a külföldiek körében mutatkozó bűnözést pedig sem ártalmatlan színben feltüntetni, sem „instrumentalizálni”, eszközként felhasználni nem szabad, mert ez a társadalom megosztottságához vezet, a megosztottság pedig „az erőszak előszobája”.
(MTI)
