Könyvajánló: Sosem működött a föderalizmus Európában

Mettan Le continent perdu: Plaidoyer pour une Europe démocratique et souveraine (Az elveszett kontinens: A demokratikus és szuverén Európa védelmében) című könyve szerint Európa nagyon hasonló utat jár be, mint az ókori Hellász. A politikai, gazdasági és kulturális hanyatlásból mindkettő esetében más nagyhatalmak profitáltak. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az európai népek államok közötti szövetségekben képesek voltak tartós együttműködésre, de erőszakkal soha senki nem volt képes föderalizmust teremteni.

Az Európai Unió évtizedek óta rossz irányba tart

Mettan úgy látja, hogy a Maastrichti Szerződéssel az EU rossz irányba fordult. Az ultraliberalizmus hódító útra indult, miközben fura kettős mérce látszott érvényesülni a nemzetállamok közötti konfliktusok kapcsán. Egyes nacionalizmusokat preferáltak: a szlovént és a horvátot a szerbbel, vagy éppen az ukránt, a georgiait és a balti államokéit az orosszal szemben. A szerző szerint hibás stratégia volt a NATO bővítése és az Oroszországtól való távolságtartás politikája is. Az Unió technokrata szuperstruktúrájának éppen az lett volna a feladata, hogy a kötelező érvényű normákon, iránymutatásokon és nemzetközi szerződéseken keresztül jólétet teremtsen.

A föderalizmusba már az ókori görögök is belebuktak

A könyv lényegi párhuzamot vél felfedezni az ókori Görögország terjeszkedési kísérlete és az Európai Unióban jelenlévő föderalista törekvések között. A szerző úgy véli, hogy a görögök úgy buktak el, mint most az európaiak: miközben hellenizálták a szomszédos népeket, saját magukat kivéreztették. Míg Európa számára az I. és a II. világháború jelentette az értelmetlen belső felőrlődést, addig az ókori Hellász történetében számára a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404.) játszott hasonló szerepet. Európa politikai, gazdasági és kulturális vitalitásának kimerüléséből más nagyhatalmak – az Egyesült Államok és Kína – profitálnak, ahogyan az ókori Görögország meggyengüléséből főleg Róma húzott hasznot. 
Az EU relatív hanyatlását és a további belháborúk megelőzését úgy próbálja elkerülni, ahogyan az ókori Görögország: államok közötti szövetségek vagy konföderációk létrehozásával. Korábban hasonlóság mutatkozott annak tekintetében is, hogy Görögországot és Európát is arra ösztönözte saját belső megosztottsága, hogy külső hatalmak segítségét kérje, ami végül mindkettejük esetében végzetes hibának bizonyult. Európa 1917-ben és 1941-ben az Egyesült Államokhoz fordult, amely elvezetett a NATO megalapításáig, felszámolva ezzel a kontinens katonai függetlenségét. Európa gazdasági integritása is veszélyben van, hiszen az amerikaiak a saját szankcióik követésére kényszerítik az európaiakat, a kereskedelmet pedig a dolláron keresztül irányítják.

Csak az államok közti együttműködések bizonyultak tartósnak Európa eddigi történelmében

Mettan szerint Európát sosem lehetett erőszakkal egyesíteni, Nagy Károly, Napóleon, Hitler és Sztálin kísérletei is viszonylag gyorsan megbuktak. Az államok közötti együttműködésen és konzultáción nyugvó szerveződések – a Német-római Birodalmat vagy az Osztrák-Magyar Monarchia – már életképesebbek voltak. Az Európai Unió eddig helyesen ezt a megközelítést támogatta, és tiszteletben tartja az európaiak két nélkülözhetetlen értékét: a szabadságot és az egyenlőséget. Noha a szerző az európai civilizációt egy svájcihoz hasonló föderális modellel mentené meg, szerinte ezt a különböző felek nem fogják támogatni. A franciák a monarchikus és jakobinus múltjuk miatt még mindig csak központosított államban tudnak gondolkodni, és egyáltalán nem értik a föderalizmust. A németek sajátságos közjogi hagyományaiknak köszönhetően értik ugyan, de az irányítást valószínűleg nem adnák ki szívesen a kezükből egy föderális Európa keretei között sem. A liberálisok pedig állításukkal szemben nem támogatják a föderalizmust, mert valójában nem akarják a kapitalista piacot szabályozni.

Guy Mettan: Le continent perdu: Plaidoyer pour une Europe démocratique et souveraine. Editions des Syrtes, 2019