Ismét áramszünet sújtja Venezuelát

2019. július 23. 07:36

Maduro „elektromágneses támadásra” gyanakszik.

2019. július 23. 07:36

Venezuela szinte egészében megszakadt az áramszolgáltatás hétfőn, azt az aggodalmat keltve, hogy megismétlődhet az országot márciusban sújtó hosszú áramszünet-sorozat. Nicolás Maduro elnök szocialista kormánya – ahogy korábban is – az ország vízi erőműveit ért „elektromágneses támadással” magyarázta a történteket.

Az áramkimaradás helyi idő szerint délután négy órakor kezdődött, azonnali fennakadásokat okozva a főváros, Caracas közlekedésében, miután a legnagyobb csúcsforgalom idején a metróhálózat is leállt.

Az internet aktivitását figyelő Netblocks csoport adatai szerint Venezuela döntő részében elérhetetlenné vált az internetes hálózat. A közösségi médiára feltett beszámolók alapján az ország 24 szövetségi államából 19-ben nincs áramellátás. A máskor 24 órás, non-stop műsort sugárzó állami televízió adása is szünetel, ezért a lakosság nem tudja, mire számítson.

Jorge Rodriguez tájékoztatási miniszternek a közösségi médiában megjelent közleménye szerint az országos áramszünetet egy  „elektromágneses támadás” okozta és a hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a szolgáltatás mielőbbi helyreállításán. Rodriguez nyugalomra intett, s azt mondta, hogy életbe léptették az ilyenkor szükséges intézkedési terveket, hogy az egészségügyi intézmények ne maradjanak áram nélkül. Mozgósították a biztonsági erőket is az emeberk biztonságának garantálására – tette hozzá.

Venezuela eddigi legsúlyosabb áramkimaradása néhány hónapja, március 7-én kezdődött: öt napra szinte az egész ország sötétségbe borult, részlegesen bezártak az iskolák és az állami intézmények, és később is előfordultak áramszünetek, fennakadásokat okozva a vízszolgáltatásban, a közlekedésben, a kommunikációs hálózatokban.

Maduro kormánya akkor azt közölte, hogy „elektromágneses támadás” érte az ország energiaellátásnak 80 százalékát biztosító Guri vízi erőművet és a szabotázsakcióért a venezuelai vezetéssel ellenséges Egyesült Államokat tette felelőssé.

A dél-amerikai országot azonban évek óta súlyos politikai és gazdasági válság sújtja, amely egyebek között a hiperinflációban, az élelmiszerellátás és a közszükségleti cikkek hiányában, továbbá a szükséges beruházások és karbantartások nélkül leromló közműszolgáltatásokban nyilvánul meg. Az elhúzódó válság miatt az elmúlt években több mint 4 millió venezuelai hagyta el az országot.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2019. július 23. 12:03
Megválasztottak maguknak egy büdös komcsit és most nem tudnak tőle megszabadulni. Volt már ilyen a történelemben.
Anonymtalan
2019. július 23. 09:21
Óh! Ezekszerint akkor Ceu Cesku Romániáját is elektromosan megtámadták.
balbako_
2019. július 23. 07:57
Ez a vannak még hibák elvtársak rovatba írandó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!