Kitört a botrány: a katolikus egyház kabaláját tervező művész korábban vibrátorokat és LMBTQ-képeket készített
Az egyháznak tervezett kabala jóval ártatlanabb azért, de a művész múltja így is felkorbácsolta a kedélyeket.
A papi pedofíliáról szóló lengyel film május óta borzolja a közvéleményt. A történet azonban nem állt meg, mert azóta is egyre többen vállalják fel bántalmazott múltjukat.
Sokmillió kattintás
A pedofíliabotrány májusra hatalmas mértéket öltött Lengyelországban és az indulatok azóta is fokozódnak. Elkészült a Tylko nie mow nikomu (Csak ne szólj senkinek) című film május 19-én, amely mostanra már bejárta a világsajtót is. Azóta a két órás Youtube-videó megtekintéseinek száma megközelíti a huszonhárommilliót. A Sekielski fivérek (Tomasz Sekiesky, Marek Sekiesky) filmjükkel az egyházon belüli pedofíliáról kívánták lerántani a leplet. Sok áldozat mesélte el nekik a történetét, és azt, hogy milyen hatással van a mostani életére bántalmazott múltja. Régóta fennálló problémával néz szembe a Lengyel Katolikus Egyház.
A lengyel népesség több mint 90 százaléka katolikusnak vallja magát. A 966 óta keresztény állam a katolicizmusra nemcsak vallásként, hanem a nemzet történetének és kultúrájának szerves részeként tekint. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért csak most kezdték megkérdőjelezni saját papjaik viselkedését a rendszeresen előforduló botrányok ellenére.
A lengyel egyház történelmi szerepe
A katolikus egyház évtizedeken át védte a lengyel kultúrát, nyelvet és identitást a történelem nehéz időszakai alatt. Amikor az ország területén három nagyhatalom osztozott a 19. században, a vallás tartotta életben a lengyel nemzetiséget. A második világháború után a katolikus egyház – és Szent II. János Pál pápa – volt az, amely erőt adott a demokratikus Szolidaritás mozgalomnak és segített megbuktatni a kommunista hatalmat. A nemrég elkészült dokumentumfilm pedig sokak szerint ezt a pozitív megítélést szennyezte be.
Az egyház válaszolt
„Nincsenek szavak, amelyekkel szégyenünket ki tudnánk fejezni” – a lengyel püspökök nyilatkozatukat azzal egészítették ki, hogy elismerték, nem figyeltek kellőképpen oda a prevencióra. A püspökök múlt hónapban speciális gyűlést tartottak és a botrány következményeiről tárgyaltak.
Adam Szostkiewicz a Polityka weekly rovatvezetője sem hagyta a közvéleményt hangja nélkül: „Ennek a folyamat időigényes, de számomra ez egy olyan pont az egyháznak, ahonnan nincs visszaút.” – majd hozzátette: „Számos lengyel számára olyan ha elveszti az egyházát, mintha önmagából vesztene el valamit. Ezért inkább szemet hunynak. Az egyházra édesanyjukként tekintenek, és egy édesanyáról nem lehet rosszat mondani.”