Úzvölgye: még nem vonták felelősségre az erőszakos behatolókat

2019. június 28. 18:55

Eközben a békés imalánc magyar szervezői közül kettőt is tetemes pénzbírsággal sújtottak – írják az erdélyi magyar lapok.

2019. június 28. 18:55

A román hatóságok három hét elteltével sem vonták felelősségre az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án történt erőszakos behatolás elkövetőit, míg a békés imalánc magyar szervezői közül kettőt is tetemes pénzbírsággal sújtottak – írta pénteken a romániai magyar sajtó.

A Bákó megyei rendőrséghez fordult a Krónika és a Maszol.ro

A Krónika című napilap és a Maszol.ro hírportál egyaránt a Bákó megyei rendőrséghez fordult, és arról érdeklődött, miként áll az úzvölgyi hadi temetőben történt incidensek kapcsán indult nyomozás ügye. 

Arra voltak kíváncsiak, hogy lezárták-e a vizsgálatot a betonkeresztek és az emlékmű fekete műanyag fóliával való letakarása, a George Simion román aktivista állítólagos bántalmazása, valamint a június 6-i temetőfoglalás idején tapasztalt erőszakos cselekmények ügyében, és ha igen, felelősségre vonták-e a tetteseket. A rendőrség válaszából annyi derül ki, hogy mindhárom esetben zajlik a nyomozás. Nem közölték, hogy hány gyanúsított van az ügyben, és hányat sikerült azonosítani közülük.

Huszonkét nap sem volt elegendő a randalírozó románok felelősségre vonásához

A Krónika megállapította: a Bákó megyei nyomozó hatóságoknak huszonkét nap sem volt elegendő arra, hogy felelősségre vonják az úzvölgyi katonatemetőben randalírozó románokat, ezzel szemben az ortodox emlékmű és a betonkeresztek felavatását békés eszközökkel, imádkozva megakadályozni próbáló magyarokat rekordidő alatt megbírságolták.

Felidézték, hogy a Hargita megyei csendőrség 3 ezer lejjel (204 ezer forint) bírságolta meg Grüman Róbertet, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét arra hivatkozva, hogy a székelyek június 6-i békés tüntetését nem jelentették be előre a törvényes előírásoknak megfelelően. Grümanhoz hasonlóan a Hargita megye önkormányzatának elnökét, Borboly Csabát is megbírságolták 3 ezer lejre.

A Dinamo Bukarest ultrái voltak a hangadók

A Maszol.ro a héten közölte, hogy a helyszínen készült többórányi videó végignézése, valamint több száz Facebook-profil és több ezer bejegyzés átböngészése után az újságíróknak sikerült azonosítaniuk a június 6-i úzvölgyi incidensek főszereplőit. A portál megállapította, hogy az erőszakos cselekmények fő hangadója a Dinamo Bukarest labdarúgócsapat 19 fősre becsült különítménye volt. Ennek néhány tagját a portálnak sikerült név szerint azonosítania. Hozzátették: a randalírozók legalább egy hétig semmit nem osztottak meg az úzvölgyi katonatemetőnél történtekről, de – a portál feltételezése szerint – amikor látták, hogy senki nem háborgatja őket, felbátorodtak, és elkezdték posztolgatni a Hargita megyei sírkertben készült fotókat.

A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy a moldvai, Bákó megyei Darmanesti önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Ezt követően magyar civil aktivisták, kifogásolva az RMDSZ és az önkormányzat "puha" válaszát, fekete nejlonzacskókkal takarták le a román kereszteket. Az ügy nagy felháborodást váltott ki a román közvéleményben, ezután a Moldova és Románia egyesüléséért harcoló aktivista, George Simion, aki független képviselőjelölt volt a május végi EP-választáson, a közösségi hálón élő közvetítésben provokálta a temető védelmére kivonult székelyeket, akik állítása szerint bántalmazták őt. Ez május közepén történt. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2019. június 29. 12:27
Mert az egyesek által agyondícsért SzP még nem ért rá intézkedni. A fidesz frakció sem demonstrál a román követség előtt, talán mindenki nyaral azóta is.
mustarharmas
2019. június 28. 23:37
A szokásos. Seggfejek... mint mindig.
Pierre
2019. június 28. 20:12
a fidesz altal mozgatott eroszakos ultrakat mikor vontak felelossegre? A nepszavazasi kerelem benyujtasi ugyben csak az mszp-st hallgattak ki szazszor, hogy hogyan neztek ki azok az ultrak, akikrol egyebkent videofelvetel volt. Egyetlen ultrat sem hallgattak ki. A ligetben eroszakoskodo, rendoroket utasitgato biztonsagiaknak beoltoztetett ultrakat? A fidesz szekhazba behatolo bekes tuntetoket rangato kubatov ultrakat? Pedig egyikuk gyilkossagert ult korabban. stb.
Karvaly
2019. június 28. 20:10
A románok nagyon nyeregben érzik magukat, gondolom, ebben benne van az Eu parlamenti választások eredménye is. Remélem, hogy jól pofára fognak esni hamarosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!