A HM megjegyezte, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a konfliktus kezdete óta három alkalommal írásban, egyszer pedig az akkreditált román katonai attasé útján kereste meg román partnerszervezetét, hogy – a magyar-román hadisíregyezmény értelmében – kétoldalú szakmai találkozón tisztázhassák az úzvölgyi katonatemető ügyét.
11 román katona földi maradványai miatt megy a torzsalkodás
A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást.
A román védelmi minisztériumnak alárendelt ONCE összegzése szerint 11 román katona nyugszik az úzvölgyi katonatemetőben, és mind Csíkszentmárton, mind pedig Darmanesti önkormányzata az ONCE jóváhagyása nélkül alakította át a temetőt.
(MTI)