Hivatalos: lesz Trump-domb a Golán-fennsíkon

2019. június 17. 07:21

Az amerikai elnökről neveztek el települést a Golán-fennsíkon.

2019. június 17. 07:21

Az izraeli kormány a Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkon ülésezve vasárnap úgy döntött, hogy települést hoznak létre a térségben, amelyet az amerikai elnökről neveznek el.

„A Golán izraeli és mindig az is marad” – jelentette ki Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök, aki „Izrael igen nagy barátjának” nevezte Donald Trumpot, mert „olyan döntést hozott, amilyent előtte még senki”. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy Trump március 25-én Izrael részeként ismerte el a Szíriától az 1967-es, „hatnapos háborúban” elfoglalt és 1981-ben annektált területet. A nemzetközi közösség a fennsík északi részének bekebelezését nem ismeri el.

Az új, mostantól hivatalosan Trump-dombnak nevezett telepet még fel kell építeni. Egyelőre négy telepes család él a kiválasztott helyen. A tervek és a költségvetés még nem készült el hozzá.

A Golán eredetileg a drúz kisebbség lakóhelye; jelenleg mintegy 23 ezren élnek az Izrael által elfoglalt részén. A háború után 25 ezer izraeli telepes költözött oda.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2019. június 17. 15:15
Azért, Donald, ez mini égés... Trump-"DOMB", Domb, még csak nem is hegyecske, hogy hegyről ne is beszéljek? Ennyire leadtad? Ha így adod elő, leszel te még Trump-göröngy is...
Vadakat terelő juhász
2019. június 17. 11:23
Az összes izraeli diliházat róla kellene elnevezni.
kizökkentidő
2019. június 17. 08:20
Nevezzék el Izraelt Trumplandnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!