Grúziai feszültségek: hintapolitika Oroszország árnyékában

Nem ajánlja úti célnak állampolgárai számára Oroszország a Grúziába (Georgiába) való utazást, mi több, veszélyesnek ítéli, ezért az országban tartózkodó oroszokat is hazautazásra kéri Moszkva a több mint 1 hete tartó tüntetéssorozat miatt  – hangzott az orosz állami televízió bejelentése június utolsó hetében.

Grúziában június 20-án vált feszültté a közhangulat, amikor

Az indulatokat az váltotta ki, hogy egy orosz parlamenti képviselő beszédet mondott az ülésteremben, ráadásul a házelnöki pulpitusról – ezt pedig provokációnak tartották. Szergej Gavrilovot végül ki kellett menekíteni az épületből, és rendőri védelem mellett kellett elhagynia az országot, mielőtt megkezdődtek volna azok a tiltakozó megmozdulások, amikben eddig 240-en sérültek meg. 

Moszkva válasza sem sokat késlekedett, az orosz elnök már másnap, július 8-i hatállyal leállíttatta a Grúziába induló repülőjáratokat, emellett szigorította a grúz borok importjához szükséges minőségbiztosítási előírásokat, és figyelmeztetést adott ki a kaukázusi államban tartózkodó orosz turisták számára. Az orosz állami televízió szigorúan vette feladatát, és még azt is állította, hogy a Grúziában tartózkodó oroszok életveszélyes fenyegetéseket kaptak. Ebből csak annyi biztos, hogy szombaton két férfi megtámadott egy orosz forgatócsoportot Tbilisziben, de senki nem sérült meg.

Moszkva és Tbiliszi közt mindenesetre láthatóan megfagyott a kapcsolat, ami sem politikai sem gazdasági szempontból nem tesz jót Grúziának. 

Grúz-orosz háború 2008-ban

Határ menti számháború

A grúz-orosz kapcsolat az elmúlt évtizedekben meglehetősen viharosan alakult – különösen az elmúlt 11-12 évben. A 2008-as dél-oszétiai háború óta – amit Oroszország és Grúzia a két szakadár tartomány, Abházia és Dél-Oszétia irányításáért vívott – egészen a közelmúltig szinte naponta voltak konfliktusok a határvidéken. Különösen az oroszbarát pártok hatalomra kerülése óta vált mindennapossá, hogy orosz oldalról rendszeresen a grúz terület kárára beljebb mozdították el a határvonalat, de rendszeresek voltak az emberrablások is, amikről a nyugati országok vajmi keveset tudtak.

azzal a váddal, hogy engedély nélkül lépték át a határt, ezért „letartóztatták” őket, majd később „büntetés” néven váltságdíjat követeltek értük.

A határsértést a hatóságok valójában nem tudták bizonyítani, és olyan is volt, aki többször is áldozatul esett a sokszor cselesen kitervelt akcióknak. Az elraboltak legtöbbször sértetlenül kerültek vissza családjaikhoz, egy alkalommal azonban egy grúz katonát halálra kínoztak, maradványait pedig csak hosszas tárgyalások után juttatták vissza a családhoz.

Az oroszbarát kormány szemet hunyt az atrocitások fölött, a térségben biztonsági megfigyelői munkát végző európai uniós misszió pedig szigorúan tartotta magát a megfigyelői státuszhoz, mondván, ez a két ország belügye. Az elkeseredett helyiek így kénytelenek voltak a saját kezükbe venni az irányítást, és a közösségi médiában szervezett

ők segítették – akár segélyekkel, adományokkal is – a falvakat, és ők voltak azok is, akik a külföldi újságírók tájékoztatását vállalták. Figyelemfelkeltő munkájuknak köszönhetően a határ menti incidensek száma jelentősen lecsökkent. Ezek az ellenzékhez közel álló civil csoportok azok, akik nem hagyják feledésbe veszni az orosz befolyás erősödését. 

Bidzina Ivanishvili, a grúz politika donja

A grúz álom

Mert Oroszország nem csak a dél-oszét határvonallal került egyre beljebb Grúziában. A tüntetések is  messzebbre nyúlnak egy orosz politikus felszólalása elleni tiltakozásnál, valójában mindez a kormányzó Grúz Álom (Kartuli ocneba) nevű kormánypárt kritikája. 

A Grúz Álom ellentmondásos párt: kétségkívül oroszbarát, ugyanakkor sokat tett Grúzia fejlődéséért is. Vezetője, a grúziai születésű orosz milliárdos, Bidzina Ivanishvili 2011 óta van jelen az ország politikai élvonalában. Mihail Szaakasvili megbuktatása után miniszterelnök, majd a párt elnöke lett, ebben a minőségében azonban jóval nagyobb hatalommal.

Ivanishvili igazi orosz oligarcha, akinek vagyona 2012-ben Grúzia teljes GDP-jének egyharmadával volt egyenértékű. Oroszországi üzleti kapcsolatai révén kormányzása és pártelnöksége idején is igyekezett oroszbarát irányba terelni az országot, mindazonáltal olyan reformokat vezetett be, amik stabilizálták a gazdaságot. A párt igyekezett egyfajta középutas politikát folytatni, követve a korábbi kormányok euroatlantista törekvéseit, egyúttal újra megerősítve politikai és gazdasági vonalon is az orosz kapcsolatokat.

Ez teljesen logikus gondolatmenet, hiszen a szovjet blokk után függetlenedő ország merre is akarna haladni, mint a Nyugat felé, ugyanakkor gyakorlatilag képtelenség teljesen hátat fordítani egy olyan Oroszországnak, ami egyrészt földrajzi közelsége miatt sem hagyható figyelmen kívül, másrészt olyan gazdasági erőt képvisel, amitől egy régióbeli feltörekvő országnak hiba lenne elfordulni. A feladat ebben az esetben nyilvánvalóan az: 

Moszkva sosincs túl messze

Ez persze az elmélet. A gyakorlatban egyre több jel utalt arra, hogy Ivanishvili egyensúlyozás helyett inkább Moszkva felé billentené a mérleget, és egyre több helyről érte kritika amiatt, hogy a párt 2012-es hatalomra kerülése óta folyamatosan egyre nagyobb befolyást enged Moszkvának. Egy amerikai elemzés szerint az Oroszország által is propagált illiberális populizmus, ami olyan stabil vagy annak mondott államokra is jellemző, mint az Egyesült Államok vagy Törökország, sokkal könnyebb utat kap egy olyan, a lábát függetlenül éppen csak megvetni tudó államban, mint Grúzia.

Moszkva számára meglehetősen fontos ütközőzónát jelent Grúzia, már csak az Európai Unióval szembeni hatalmi játszmában is. Tbiliszi 2014-ben társulási szerződést írt alá Brüsszellel, és a Keleti Partnerség-projekt keretében Grúzia-szerte számos vállalkozás, kezdeményezés kapott uniós támogatást, főleg az oktatás, a vidékfejlesztés és az idegenforgalom területén, itt foglalkoztatják ugyanis a legtöbb embert. Az uniós jelenlét és a kormány reformintézkedései nyomán megerősödtek a demokratikus intézmények, viszonylag jól átláthatóak a pénzügyek, és kielégítő a sajtószabadság helyzete is, de ez az a terület, ahol az orosz befolyás egyre erősebb is lett, és ahol a legjobban érződik az orosz dezinformációs gépezet működése, ami leginkább éppen az Európai Unió ellen hangolja a közvéleményt.

A leggyakrabban hangoztatott ellenérv az, hogy

A grúzok pedig büszkék önálló egyházukra, a szovjet éra után visszakapott nyelvükre, egyedi ábécéjükre, és erre az egyediségre féltékenyen vigyáznak is, pont ezért lehet hatékony az orosz megfélemlítés. 

Az ősi Tsminda Sameba-kolostor, Grúzia

Az egyház, mint politikai szócső

A vallás pedig nagy segítséget jelent. Az orosz propagandagépezet komolyan épít az orosz ortodox egyházra (emiatt volt egyházszakadás például az orosz és az ukrán ortodoxok között), tekintve pedig, hogy a grúzok körében is az orosz ortodoxia a vezető vallás, ez újabb csatornát jelent Oroszországnak, amin keresztül jelen tudnak lenni a grúz köz- és politikai életben. 

A tbiliszi parlamentben tartott ortodox országok parlamenti küldötti találkozója ennek a törekvésnek lett volna a kicsúcsosodása – csak visszaütött.

Az ellenzék már aznap határozottan adta a világ – és Moszkva – tudomására az orosz politikával szembeni ellenérzéseit, és valószínűleg az orosz soft power sikertelensége volt az, ami miatt Putyin végül határozott és drasztikus lépéseket tett Grúziával szemben. 

A múlt csütörtöki tüntetés a helyszíni beszámolók szerint bár tömeges volt – körülbelül 10 ezer főre becsülték a megjelentek számát –, egy valóban erőszakos kisebb csoport kivételével a többség békésen demonstrált. A rendőrség másnap hajnalra könnygázzal és rohamrendőrökkel oszlatta fel a tömeget, többen azonban túlzottnak találták a rendőri intézkedést, emiatt pedig az ellenzék Georgi Gakhari  belügyminiszter távozását követeli – azaz addig tüntetnek, amíg Gakhari le nem mond vagy a miniszterelnök nem váltja le. Egyes vélemények szerint az sem lehet kizárt, hogy Moszkvából érkezett az utasítás a demonstráció szétverésére, ez azonban már végképp csak feltételezés. 

Az biztos, hogy a 2020-ban parlamenti választásokra készülő Grúziában most nagyon oda kell figyelnie minden pártnak a kommunikációra, ha hatalmon akar maradni (mint a Grúz Álom és koalíciós partnerei), vagy hatalmat akar szerezni (Egyesült Nemzeti Mozgalom – UNM). 

A mindent túlélő turizmus 

A repülőjáratokat érintő korlátozások és a Grúziába vágyó oroszoknak kiadott figyelmeztetések mindenesetre komoly büntetésnek számítanak Moszkva részéről. A 11 évvel ezelőtti háborús konfliktus már a múlté, Grúzia bevételeinek nagy részét ma már az oroszokra alapozó turizmus adja. A Grúziai Nemzeti Turisztikai Hivatal adatai szerint a 2018-ban Grúziába látogató 8.4 millió turista közül 1.4 millióan érkeztek Oroszországból, ezt a számot pedig idén tovább növelték volna.

A moszkvai intézkedések hatását szinte azonnal érezni lehetett, főleg a nyugati, tengerparti területeken. Ott

– azaz érkezne, mert a foglalásokat pedig egymás után mondják le. Tbilisziben a virágzó apartman-bizniszt érinti az ügy, 22 ezer kiadó bérlakás van a fővárosban, a fő ügyfelek pedig szintén oroszok. Az idegenforgalmi hivatal egyelőre nem húzta meg a vészharangot, de egyre nagyobb az igény a megoldásra. Grúzia képes rugalmasan reagálni a szankciókra, egy 2006-os, bortermékeket érintő orosz embargó miatt fordultak inkább a minőségi gasztroturizmus felé, amivel nyugati turistákat vonzottak az országba, és így semlegesítették az orosz piac kiesését. A turizmusban érintett szakszövetségek most is arra számítanak, hogy az európai, főleg a balti államokból érkező vendégek segítenek majd kiegyensúlyozni a mérleget. Segít a Grúziában szociális célokra előszeretettel használt közösségi média is, pillanatok alatt alakult egy Facebook-csoport a grúziai vakációzás népszerűsítésére. 

Eljött tehát ismét az egyensúlyozás ideje, és a kormánynak el kell döntenie, hogy melyik irányba tesz engedményeket. A választási törvény módosításával már megtörtént az első lépés, 2020-ban már demokratikusabban folynak a választások, ez azonban még nem elég. Tbilisziben minden este hét órakor kezdődik a tüntetés, egészen a belügyminiszter távozásáig, ami egyben a kormány, nagyobb léptékben pedig az „oroszpártiság” meghátrálását jelentené.