Az iráni állami hírügynökség szerint az iráni Forradalmi Gárda semmisítette meg a Global Hawk típusú amerikai drónt. Az Egyesült Államok és Irán között az Ománi-öbölben a múlt héten történt incidens óta erősödött a feszültség. Akkor két tankerhajót ért támadás, és Washington szerint ezért Teheránt terheli a felelősség.
Donald Trump elnök ugyanakkor kedden egy lapinterjúban kicsinyíteni igyekezett az incidens jelentőségét és egyben a térség stratégiai fontosságát az Egyesült Államok számára. Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon az amerikai kormányzat milyen körülmények között folyamodna katonai erőhöz Irán ellen, Trump akkor azt válaszolta, hogy akkor tenne így, ha atomfegyverekről lenne szó. „Minden más esetre meghagyom a kérdőjelet” – fogalmazott. Az Egyesült Államok iráni különmegbízottja, Stephen Biegun szerdán este indult közel-keleti és európai körútra, és csütörtökön már Szaúd-Arábiában tárgyal. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint Biegun mindenütt tárgyal „a térségben tapasztalható iráni agresszió” kérdéséről is.
(MTI)