Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Így befolyásolnák a politikusok elméjét.
„Egy nagyon erős varázsitalt készítünk a május 25-ei választásra, amit a lányaim elvisznek a román törvényhozás épületéhez, és ott szerteszét szórnak. Ez a megbűvölt víz pedig megtisztítja, és megvilágosítja a jelölteket” – mondta az Euronews-nak adott interjújában egy román boszorkányasszony, Mihaela Minca.
Az asszony és lányai lassan egy hete készülnek a választásokra: minden éjfélkor, hajnalban és napnyugtakor varázsoltak. Mint megosztotta, nem ez az első alkalom, hogy a politika felé fordulnak. „Két különleges rituálét végzünk el a politikusokon: fehér varázslattal megtisztítjuk az elméjüket és olyan erővel ruházzuk fel őket, mellyel a román nép érdekében harcolnak majd, jó dolgokat téve. Feketemágiát alkalmazunk azonban azokon, akik nem tartják magukat adott szavukhoz, nekik bizony problémáik lesznek. Ha a román nép ellenében dolgoznak, lopnak, az országot szegénységbe vezetik, akkor börtönbe kerülnek és egészségügyi probémáik lesznek. A jó érdekében cselekszünk.”

