Most összesen 18 vádpontot hoztak fel Assange ellen, aki több évtized börtönre számíthat, ha elítélik. A terjedelmesebb vádiratot valamivel több mint egy hónappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium április 11-én, Assange nagy-britanniai letartóztatása napján bejelentette: az Egyesült Államokban kormányzati számítógépes rendszerek feltörése érdekében elkövetett összeesküvés miatt emeltek vádat Assange ellen.
Washington az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb számítógépes támadásával vádolta meg a WikiLeaks portál alapítóját, aki 2010-ben az amerikai kormányzati számítógéprendszerről több százezer titkosított információt - köztük az afganisztáni és az iraki háborúval kapcsolatos dokumentumokat – lopott el és szivárogtatott ki. Ebben Manninggel működött együtt.
Julian Assange hét éven át élt Ecuador nagykövetségén Londonban, ahova a brit igazságszolgáltatás elől menekült, hogy ne adhassák ki Svédországnak, ahol nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak utána. Assange valójában nem a svéd vádaktól tart igazán, hanem attól, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a szexuális visszaéléseknél sokkal súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményekkel, a többi között titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államtitoksértéssel vádolják. Assange-t azt követően vették őrizetbe a brit hatóságok április 11-én, hogy Ecuador végül megvonta tőle a menedéket, majd azért ítélték el, mert nem jelent meg a bíróságon, és 50 hét letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
(MTI)