Ám voltaképpen a kormánypárt sem vár jobb eredményt, Rutte is mindössze azon reményének adott hangot, hogy esetleg még egy széket nyerhetnek a végső eredménnyel.
A munkáspárti győzelemre választ adhat néhány, a szavazással kapcsolatos adat: a részvétel magasabb volt, mint a legutóbbi EP-választáson, és a hagyományosan baloldali nagyvárosokban kiemelkedő arányban szavaztak az emberek.
Továbbá felmérések szerint az utóbbi időszakban egyre kevésbé népszerű témák Hollandiában az ország EU-ból való távozása, illetve az euró helyett a holland nemzeti fizetőeszköz, guilder visszavezetése.
Érdekes lehet még az a felvetés is, hogy a hagyományosan a DENK nevű bevándorlópártra szavazó, és azt legutóbb az alsóházba juttató marokkóiak és törökök ezúttal a Munkáspártot támogathatták, ugyanis a DENK ezúttal közelébe sem került az EP-be kerülésnek. A PvdA korábbi meggyengülését az elemzők részben bevándorló szavazóiknak DENK felé terelődésével okolták.
A meglepetésszerű sikerrel kapcsolatban azonban nincsen kétség. A Telegraaf tudósítása szerint az első magyarként az EP-be kerülő PvdA-politikus, Piri Kati „megdöbbenten nézte" az eredményeket. Mivel negyedik volt a listán, nem számított rá, hogy bejut idén – mondta.
„Nem csak neki kell megemésztenie az eredményeket, hanem minden jelenlevőnek. Az ilyen méretű győzelmekhez nem szokott hozzá a Munkáspárt az utóbbi években” – teszi hozzá a lap.