Fall szerint noha a kutyák és egyéb háziállatok világszerte megszokott tagjai a háztartásoknak, nagyon keveset tudni arról, hogy milyen hatással vannak az emberek mindennapjaira és egészségére. „Könnyen lehet, hogy néhány emberben erősebb a született hajlam arra, hogy háziállatról gondoskodjon” – jegyezte meg a szakember.
A kutyák voltak az első háziasított állatok, legkevesebb 15 ezer éve vannak szoros kapcsolatban az emberrel és úgy tartják róluk, hogy jelentősen hozzájárulnak gazdáik jólétéhez és jó egészségéhez.
„A mostani eredmények azért fontosak, mert azt sugallják, hogy a kutyatartás egészségre gyakorolt jótékony hatása, amelyet néhány tanulmány kimutatott, talán részben a vizsgálatba bevont emberek különböző genetikai összetételével magyarázható” – mondta Carri Westgarth, a Liverpooli Egyetem munkatársa.
Környezeti hatások és genetika
Az ikerpárok tanulmányozásával jól elkülöníthető a környezet és a gének hatása. Mivel az egypetéjű ikrek azonos génkészleten osztoznak, a kétpetéjű ikreknél viszont különböző génváltozatok jelenhetnek meg, ezért annak összehasonlítása, hogy az ikerpárok egy, vagy mindkét tagjának van-e kutyája, megmutathatja, hogy a genetikának van-e szerepe a kutyatartásban.