Kansas Legfelsőbb Bírósága lényegében „alkotmányos joggá” minősítette az abortuszt

Az abortusz kérdése napjainkban újra kiemelt témája lett az Egyesült Államok közbeszédének. Az elmúlt években számos – republikánus többségű törvényhozással rendelkező – állam vezetett be olyan rendelkezéseket, amelyek szigorították az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét. Eme szigorító rendelkezések közül a legtöbb vitát az a szabályozás váltja ki, amelyet elsőként 2015-ben Kansasben, majd 11 további államban is törvénybe iktattak. Ennek lényege, hogy az érintett államok törvénytelennek minősítették az úgynevezett „tágítás és kiürítés” módszerét, amelyet a terhesség második trimeszterében szokás alkalmazni annak megszakításához.

Az abortuszhoz való jogot támogató csoportok a tiltást számos államban bíróságon támadták meg, így került a kérdés tárgyalása a kansasi igazságszolgáltatáshoz is. Kansas Legfelsőbb Bírósága április 26-án végül 6:1 arányban úgy döntött, hogy a 2015-ben elfogadott törvény ellentétes Kansas alkotmányával.

A többségi vélemény szerint ugyanis az állami alkotmányban is hangsúlyozott, „minden embert egyenlően megillető természetes jogok” körébe beletartozik a személyes autonómia gyakorlása is, amelynek pedig része annak eldöntése, hogy egy adott személy miként is kíván rendelkezni saját fizikai és egészségi állapotáról. Minthogy pedig az alkotmányba foglalt természetes jogok a terhes nőket is megilletik – szól a bírák érvelése –, ebből levezethető, hogy joguk van eldönteni, hogy „folytassák-e a terhességet”.

Terjedelmes ellenvéleményében a többségi döntéssel egyedüliként szembeszálló bíró, Caleb Stegall azonban azt hangsúlyozta, hogy a döntés súlyosan sérti a kansasi polgárok önkormányzathoz való jogát. Mint rámutatott, az „abortusz egyike korunk leginkább megosztó társadalmi kérdéseinek”, amely kérdésben kansasiek milliói foglalnak el abortuszellenes álláspontot. A többségi döntés Stegall szerint ezen emberek meggyőződését a még meg nem született élet védelmére vonatkozóan úgy festi le, mintha az egy „csúnya előítéletben” gyökerezne.

Stegall kritizálta továbbá azt is, hogy a többségi vélemény nyelvezete tudatosan arra törekszik, hogy a „tágítás és kiürítés” módszerével végzett abortusz leírása ne hívjon elő képeket az olvasó tudatában. Így például az ítéletben a „magzati részek leszakadásáról” olvashatunk, miközben a vitatott törvény a „meg nem született, élő gyermek tudatos feldarabolását” említi. A többségi vélemény ugyancsak kerüli az abortusz kifejezés használatát, és következetesen a „terhesség folytatásáról” való döntésről beszél.

Véleménye szerint tehát az állam Legfelsőbb Bírósága ítéletével megtagadja a jogot a kansasi polgároktól arra vonatkozóan, hogy saját magukat kormányozzák az abortusz kérdésében, amikor azt állítja, hogy az 1859-ben papírra vetett állami alkotmány szövegében mindvégig benne foglaltatott az abortuszhoz való jog. Ahogy Stegall élesen megjegyezte, a többségi vélemény által elmesélt „furcsa történet” szerint a „nyugati joghagyomány valamennyi állócsillaga – Sir Edward Coke-tól és William Blackstone-tól kezdve egészen Edmund Burke-ig és Thomas Jeffersonig – ünnepelte volna az abortuszhoz való szinte korlátlan jogot. Ebben az elképzelt világban a Szabadság Harangja minden alkalommal megkondul, amikor a méhen belül egy csecsemő elveszti a karját”.

A döntés minden bizonnyal komoly következményekkel fog járni, hiszen erre alapozva lényegében valamennyi abortuszt szabályozó törvényt meg lehet majd támadni. A kansasi abortuszellenes szervezetek ezért arra készülnek, hogy egy állami alkotmánymódosítás révén szálljanak szembe a Legfelsőbb Bíróság döntésével.