Gudenus: A nyomok Bécsújhelyre vezetnek

2019. május 22. 14:45

Egy ukrán weboldalon „halállistára” került a volt FPÖ-frakcióvezető.

2019. május 22. 14:45

Minden egy étteremben kezdődött, a bécsújhelyi Le Ciel nevű luxusétteremben találkoztam először ugyanis az álunokahúggal – mondta el a volt politikus a Kurier nevű osztrák napilap munkatársának. Mindez 2017. március 24-én történt Gudenus szerint, aki hozzátette: az álunokahúg Maybachhal érkezett.

Ezen az estén jelen volt Gudenus felesége, egy müncheni közvetítő, egy bizonyos Julian Thaler, akárcsak egy bécsi ügyvéd. Gudenus felidézte: a találkozó (és később az egész folyamat) középpontjában ez a bécsi ügyvéd volt (akinek a nevét nem közölte a Kurier – a szerk.). A vacsora után további találkozók következtek, ezek hat hónapon keresztül tartottak.

Ezután következett két ibizai találkozó a Gudenus által „színészcsoportnak” nevezett társasággal, egy nyáron, majd még 2017 őszén – tetet hozzá a volt frakcióvezető.

Időközben a Mirotvorec nevű hírhedt ukrajnai nacionalista portálra felkerült Gudenus is, mint aki veszélyforrás az ukrán államra. Ennek oka nem a  mostani botrány, hanem az, hogy 2014-ben kiállt a Krími orosz népszavazás eredménye mellett. Ezért egyébként az SZBU korábban beutazási tilalommal sújtotta az osztrák politikust.

Az oldal névsorát azóta tekintik egyfajta halállistának, amióta két oroszbarát újságírót – akiknek az adatai felkerültek a listára – megöltek ismeretlenek.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2019. május 22. 20:26
Nagyon jól megtervezett nagy játszma körvonalazódik, ha már hónapokkal "Ibiza" előtt randiztak az osztrákok a "színészekkel".
balbako_
2019. május 22. 18:31
Megint kibukott az EU "alapértékek" egyike, a penetráns beleugatás egy független ország belpolitikájába titkosszolgálati ügynökök által. Ocsmány egy banda!
brabant89
2019. május 22. 17:56
Egyébként az is jellemző Rajcsányi fideszesített Mandinerére, hogy nem a komoly lapoktól (pl. Die Presse, onnan az Index idéz), hanem bulvárlapoktól idéz. Mindkét cikk címe szenzációhajhász: "A forró nyom Bécs belvárosába vezet" Miféle forró nyom? "Halállista". Kismillió osztrák szerepel ezen a "halállistán", akiknek egy haja száluk sem görbült. De hát ez a Mandiner. Hiába hirdettek, úgy látszik, normális gyakornokot most sem sikerült felvennie Rajcsányinak.
brabant89
2019. május 22. 17:04
"Es ist der 24. März 2017, als die vermeintliche lettische Oligarchen-Nichte in einem Mercedes Maybach samt Chauffeur vor dem Restaurant „Le Ciel“ in der Wiener Innenstadt vorfährt." Természetesen a Le Cid sem bécsújhelyi, hanem "belbécsi" étterem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!