Erdogan: Túl kevés a szavazatkülönbség ahhoz, hogy bárki is győztesnek nevezze magát

2019. április 08. 13:47

A török elnök szerint 13-14 ezer szavazatnyi előny kevés ahhoz, hogy az ellenzék isztambuli főpolgármester-jelöltje győztesnek nevezhesse magát a kormánypártival szemben.

2019. április 08. 13:47

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azt mondta, hogy a 13-14 ezer szavazatnyi előny kevés ahhoz, hogy az ellenzék isztambuli főpolgármester-jelöltje a március 31-ei helyhatósági választás győztesének nevezhesse magát a kormánypártival szemben. Erdogan hangsúlyozta: felelősségünk, hogy megvédjük népünk demokratikus jogait. Ha az Egyesült Államokban a szavazatok akár csak egy százalékával gondok merülnek fel, megismétlik a voksolást – mondta a török elnök. Erdogan kifejtette: azt látjuk, hogy a választáson szervezett bűncselekmények történtek, többről kamerafelvétel is van. Az ügyészségek a bizonyítékok alapján megteszik a szükséges lépéseket – jelezte.

A március 31-ei török helyhatósági választás nem hivatalos végeredménye szerint a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) másfél évtized után Ankara mellett Isztambult is elveszíteni látszik. Ankarában kevésbé volt kiélezett a verseny a főpolgármesteri székért. Ott a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Mansur Yavas a voksok 50,91, míg az AKP-s Mehmet Özhaseki a 47,10 százalékát szerezte meg. Yavas egy hét elteltével, hétfő délelőtt át is vehette megbízólevelét a fővárosi bíróságon.

Ugyanakkor Isztambulban az AKP-s induló csak mintegy 25 ezer vokssal maradt el az ellenzéki kihívótól. Binali Yildirim a szavazatok 48,55, míg a CHP jelöltje, Ekrem Imamoglu, a 48,80 százalékát kapta meg. A múlt hét elején az AKP szembetűnő szabálytalanságokra hivatkozva fellebbezést nyújtott be az isztambuli eredmény ellen, majd az elmúlt napokban a szavazatok egy részét már újraszámolták. Ezt követően Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese vasárnap bejelentette: a török kormánypárt ismét kérelmezi a legfőbb választási tanácsnál, hogy Isztambul minden kerületében számolják újra a szavazatokat, mivel az első összeszámlálás során történt szabálytalanságok és a visszaélések szervezettek voltak, nem csupán hibákról van szó.

Kemal Kilicdaroglu, a CHP elnöke hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az isztambuli kerületek egy részében kedd óta zajló újraszámlálás eredményeképpen a szavazatok 92,3 százalékát feldolgozták. Jelen állás szerint Imamoglu 15 ezer 722 vokssal megőrizte előnyét Yildirimmel szemben – hangsúlyozta.

A helyhatósági választás eredményét a közvélekedés fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2019. április 08. 23:14
Muzulmán demokrácia. De jó is lesz a németeknek, svédeknek, franciáknak pár évtized múlva. Lesz még pokolgép a választási irodákban, úgy jó muszlim-demokrácia módon.
korona
2019. április 08. 19:28
A Világ irányítói úgy találják, hogy Erdogánnak mennie kell Netanjahuval együtt. Valamit nem jól csináltak. Ám Törökörszág igen nagy szálka. 60 millió lakossal. Ha marad a rezsim, akkor maradnak azok a feszültségek világszerte, amik a nemsokára a jelen világvezetők helyére lépőknek nagyon kellemetlen mocsár. Az átalakulás megkezdődött, hogy meddig fog tartani, azt nem lehet tudni.
Kup Lung
2019. április 08. 14:16
A győztes az győztes . 1 szavazat is elég a győzelemhez . Az hogy közel azonos a szavazat , azt a győztesnek kell majd figyelembe venni ha elfoglalta a pozícióját . Nem az elnöknek kell osztani az észt . Újraszámolást kérhetnek mint bárhol . De abba már illene beletörődnie.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!