A csütörtökön kipattant ügyben a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és más politikusok is a törvény megvétózására szólították fel Andrej Kiska szlovák államfőt, aki azt nyilatkozta: a jövő héten jelenti be ezzel kapcsolatos döntését. Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: ígéretet kapott Kiskától a törvény megvétózására, amely egy ilyen esetben ismét a parlament elé kerülne. A párt képviselőinek többsége egyébként megszavazta a módosítást.
Andrej Danko – aki a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a módosítást benyújtó Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke is egyben – pénteken hangsúlyozta: a módosításban nem volt ártó szándék, a korlátozás egyébként is csak az állami ünnepekre és egyéb ünnepnapokra vonatkozott volna, és a módosítás szövege ezzel összefüggésben tesz említést más országok himnuszáról. A politikus leszögezte: az előállt problémát „az elnök segítségével vagy anélkül”, de megoldja a kormánykoalíció, úgy, hogy mindenki elégedett legyen és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat.
„Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hogy pontosítsuk a dolgot. Megoldjuk a problémét, megegyeztünk” – mondta Andrej Danko, rámutatva: az államfő már a pozsonyi parlament tegnapi voksolása előtt visszaadhatta volna a törvényt, de annak ellenére, hogy kérték tőle, ezt nem tette meg.