A jogállamiság elvét sérti az illegális migráció tolerálása - interjú Francisco José Contrerasszal

Joób Kristóf: Kiindulva az Ön tudományterületéből, hogyan látja, a jog milyen szerepet játszhat a migrációs helyzet kezelésében? Lehet eszközként használni?

Francisco José Contreras: A jog természetesen nagy szerepet játszhatna, ha meglenne a szükséges politikai akarat a cselekvésre. De ezalatt a szerep alatt elsősorban nem új jogszabályok megalkotását értem, hanem a már meglévők következetes alkalmazását. Például nem kényszerítjük ki annak a szabályozásnak az alkalmazását, ami egyértelműen rendelkezik az illegális migránsok kitoloncolásáról. Mintha valamilyen bűntudatból fakadóan kételkednénk abban, hogy morális jogunk van alkalmazni a saját, demokratikus felhatalmazással megalkotott jogszabályainkat. Ez igen ellentmondásos helyzet, és nem mellékesen a jogállamiság megsértése is. A legnagyobb probléma az, hogy amikor migrációról beszélünk, még mindig az 1970-es évek előtti migráció van a legtöbb ember fejében. A 70-es években azonban főleg más európai országokból érkeztek a bevándorlók, akiknek integrációja valóban gyors és sikeres volt. Nem meglepő, hogy egy spanyolt, vagy franciát, vagy lengyelt könnyebb integrálni, mint egy algériait, vagy nigériait. Fontos látnunk, hogy – Huntington érvelésének megfelelően – különböző civilizációk léteznek, amelyek versenyben állnak egymással. Az azonos civilizációból érkezők asszimilálása nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb, ahogy Spanyolország esetében például jól illusztrálja ezt a Dél-Amerikából és a muszlim országokból érkező bevándorlók integrációja közötti különbség.

J. K.: Említette a bűntudat problémáját, és ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy az Ön hazája igen mozgalmas gyarmati múlttal rendelkezik. Ön szerint az olyan európai országok esetében, amelyek szintén érintettek voltak a gyarmatosításban, jelentős szerepet játszhat a migrációs helyzet kezelésében a posztkoloniális bűntudat?

F. J. C.: Nos, sokan úgy vélik, hogy mivel korábban megtámadtuk/leigáztuk őket, most morális kötelezettségeink vannak, többek között az érintett országokból érkező illegális migránsokkal szemben is. Úgy vélem, ez egy félrevezető érvelés. Először is, a dél-amerikai spanyol hódításoknak több történelmi aspektusa is van. Egyaránt megtalálhatók a fény- és árnyoldalai is. Mindent egybevetve ez tette lehetővé az amerikai kontinens számára, hogy bekapcsolódhasson a globális történelembe, miután korábban az emberiség többi részétől elszeparálva élt. Azon túl, hogy a spanyol jelenlét megteremtette a kapcsolatot e népek és a globális történelem között, ahhoz is hozzájárult, hogy megszűnjenek olyan elfogadhatatlan szokások, mint például az emberáldozat bemutatása. Egyszóval, nem hiszem, hogy indokolt lenne e gyarmati múltat pusztán a bűntudat felől megközelíteni. Másrészt itt olyan dolgokról beszélünk, amelyek több száz évvel történtek, és nem értem, hogy az őseink bármilyen cselekedete miatt miért kellene nekünk lemondanunk arról a szuverén jogunkról, hogy megszabhassuk, hány migránst szeretnénk befogadni a saját országunkba.

J. K.: Ha már a régmúlt szóba került, Spanyolországban és Magyarországban közös, hogy mindkettő közvetlenül is megtapasztalta a muszlim hódítást évszázadokkal ezelőtt, igaz, jelentős időeltolódással. Nálunk ez a traumatikus emlék még nem annyira régi, hogy a mostani helyzetben ez nem merülne fel szempontként. Spanyolországban elő szokott kerülni ez a szempont bármilyen szövegkörnyezetben?

F. J. C.: Spanyolországban nem tekinthető politikailag korrekt érvnek a 711-es muszlim hódítás összehasonlítása a mai helyzettel. Az akkori fegyveres hódítással szemben most egy békés beszivárgásról beszélhetünk. Ugyanakkor a muszlim hódítók több száz éves jelenléte, és az ezzel szembeni felszabadító harc, a rekonkviszta kitörölhetetlen nyomokat hagyott a spanyolok tudatalattijában. Ennek megfelelően bizonyos bizalmatlanság érzékelhető azzal kapcsolatban, hogy a mostani bevándorlók túlnyomó többsége muszlim országokból érkezik. Ennek ellenére e szempont felvetése a politikai vitákban szinte automatikusan a rasszizmus és multikulturalizmus-ellenesség bélyegét vonja maga után.

Azt kell látnunk, hogy a baloldali és liberális történelemszemlélet arra törekszik, hogy teljes mértékben átértékelje a közel 800 éves harcot, amelyet Spanyolország azért vívott, hogy az arab hódítás ellenére is megmaradjon keresztény európai államnak. A Közel-Kelettel és Észak-Afrikával ellentétben mi vissza tudtuk szorítani az arab hódítókat, és ha ez nem így történik, Spanyolország nem is létezhetne mai formájában. Ennek ellenére a baloldali történészek úgy próbálják meg beállítani például Andalúzia történetét, mintha az ottani arab jelenlét a multikulturalizmus paradicsoma lett volna. Ez egyszerűen nem volt igaz: a muszlimok uralkodtak, és csupán megtűrték az egyéb felekezeteket, megalázó feltételek mellett.

J. K.: A történelemértelmezés kapcsán adja magát a kérdés, hogy mi lehetett az a fordulópont, ami az egyetemi közegben és a politikai közbeszédben is lehetővé tette ezt a fokú eltolódást és a múlt baloldali újraértelmezését.

F. J. C.: Ez az eltolódás az egész nyugati világra jellemző: az 1970-es évektől kezdődően az európai elit körében elterjedt egy olyan pesszimista és nihilista nézet, hogy meg kell tagadnunk a saját kultúránkat. Az európai kultúra eszerint ugyanis nem szól másról, mint a folyamatos imperializmusról és vérrontásról. Mivel mi magunk is gyakran szégyelljük saját kultúránkat, ezért a bevándorlóknak sincs okuk és motivációjuk alkalmazkodni hozzá, így egyfajta morális tehetetlenségnek lehetünk szemtanúi. Ami kifejezetten Spanyolországot illeti, ez a Franco-diktatúrával függhet az össze, ami bűntudatot hagyott maga után a jobboldalban. Emiatt a jobboldal feladta az ideológiai harcot a baloldallal szemben, és folyamatosan visszavonulóban volt az elmúlt évtizedekben. A jobboldal megelégedett a gazdaság ellenőrzésével, a kultúrát viszont elengedte. Az egyetemek, a sajtó, a televízió mind baloldali dominanciájúvá váltak. Ez súlyos hibának bizonyult, és éppen az olyan pártok, mint a VOX, igyekeznek változtatni ezen a jelenleg igencsak féloldalas helyzeten. A VOX olyan ideológiai viták kezdeményezője szeretne lenni, amelyekből hosszú éveken keresztül kimaradt a jobboldal.  

J. K.: Ennek ellenére, feltételezhetően vannak olyan mértékadó jobboldali gondolkodók, akik véleményt szoktak formálni ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.

F. J. C.: Természetesen vannak, de a legtöbb olyan csatorna, amelyen keresztül kommunikálhatnák véleményüket, el van zárva előlük a médiában tapasztalható baloldali dominancia következtében.

J. K.: Ahogyan arra többször is rámutatott, a szellemi élet balra tolódásának és a nyugati keresztény gyökerek felszámolásának egyik fontos eleme az emberi jogok vallásosítása.

F. J. C.: Így van. A szekularizált nyugati világban az emberi jogok próbálják meg átvenni a kereszténység és a vallás szerepet. Elfelejtjük azonban, hogy nem létezhetnének emberi jogok kereszténység nélkül. Számos fogalmunk, például a szolidaritásé egyértelműen a kereszténységből ered. Az emberi jogok azonban nem tölthetik be a vallás szerepét, mivel ahhoz sokak számára túlságosan elvontak és megfogathatatlanok, így nem alkalmasak széles tömegek megnyerésére.

J. K.: Kérdés azonban, hogy van-e lehetőség e folyamat megfordítására.

F. J. C.: Ezzel kapcsolatban Michel Houellebecq Behódolás című könyve jut eszembe, amelyben a szerző meglehetősen szkeptikusnak mutatkozik ezzel kapcsolatban. Önmagában azért, mert nagy szükségünk lenne kulturális gyökereink újrafelfedezésére és eredeti hitünk újbóli megtalálására, még egyáltalán nem biztos, hogy ez sikerülhet is. A hit megléte nem egy akarati aktus. Szerinte nem kényszeríthetjük az elménket arra, hogy higgyen valamiben, amiben nem tud, bármennyire is szeretnénk. Ezt nevezi Douglas Murray a hit utáni nosztalgikus sóvárgásnak. Vágyunk rá, miközben nem tudjuk meg nem történtté tenni azt, ami az európai szellemi életben megtörtént: például a darwinizmus diadalútja vagy a Szentírás kritikai dekonstrukciója. Én ugyanakkor személy szerint nem vagyok ennyire pesszimista. Szerintem a tudományos világkép elfogadásán keresztül is el lehet jutni a teremtő Isten létezésének a gondolatához, anélkül, hogy elfelednénk azt, ami az elmúlt évszázadok európai gondolkodásában végbement. Az univerzum működésének kifinomultsága és bonyolultsága is elvezethet minket ahhoz a felismeréshez, hogy csakis egy intelligens Teremtő alkotása lehet. Túlságosan összetett ahhoz, hogy véletlenszerű folyamatoknak köszönhetően jöjjön létre. A mi helyzetünkben ez egy kiindulási pont lehet a hithez való visszatéréshez, számomra például ekként szolgált. 

Névjegy:

Francisco José Contreras (1964) az Universidad de Sevilla jogfilozófia professzora. Contreras kutatási területeihez tartozik a történelemfilozófia; a jogfilozófia története; a jóléti állam és a jog kapcsolata; a katolicizmus, baloldali politika és természetjog viszonya; illetve a migrációnak a jóléti államra, illetve a jogrendszerre gyakorolt hatásai. A konzervatív és bevándorlás-kritikus VOX párt tagja.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.