Szlovák elnökválasztás: Zuzana Čaputová vezet az első forduló után

2019. március 16. 23:34

A 40 százalékot szerző polgárjogi aktivistát Maroš Šefčovič európai biztos követi 18 százalékkal. Bugár Béla alig 3 százalékot ért el.

2019. március 16. 23:34

A szinte ismeretlenségből berobbanó polgárjogi aktivista, a Progresszív Szlovákia nevű baloldali párt jelöltje több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a brüsszeli biztos. 

A szavazatok közel 100 százalékának összeszámlálása alapján Zuzana Čaputová 40,53 százalékot szerzett, míg a Fico-féle Smerből induló Maroš Šefčovič 18,66 százalékot ért el. Ők ketten jutnak az elnökválasztás második fordulójába.

Őket Štefan Harabín, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Meciar pártjának korábbi igazságügyi minisztere (14,34%) és a szélsőjobboldali Marian Kotleba (10,40°%) követi. 

Bugár Béla mindössze 3,12 százalékot ért el.

Győzelmet hirdetett

Nem sokkal fél 12 után lépett a kamerák elé Čaputová, aki bejelentette, hogy győzött – közölte több szlovákiai magyar hírforrás és a SME.

„Szeretnék gratulálni Šefčovič úrnak ahhoz, hogy tovább jutott a második körbe. Örülök, hogy egyikünknek sem kell szembenéznünk a szélsőségességgel” – jelentette ki „Szeretnék gratulálni Šefčovič úrnak ahhoz, hogy tovább jutott a második körbe. Örülök, hogy egyikünknek sem kell szembenéznünk a szélsőségességgel” – jelentette ki Čaputová

A politikus magyarul, illetve ruszin és roma nyelven is megköszönte a támogatást a választóknak.

Bugár Béla arról beszélt: az elnökválasztás első fordulójának eredményei arról tanúskodnak, hogy Szlovákiában változik a társadalmi hangulat. 

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2019. március 17. 19:24
Úgy tűnik a szlovák tavasz modell működik! Most nem az USA külügy és a titkosszolgálatok az elindítói, hanem a liberális globalista világhatalom. A recept: Végy egy alvilág által generált társadalmi problémát. Pénzelj egy tényfeltáró újságírót. Lásd el titkos információkkal. Mikor már nagyon közel jár a tűzhöz, éppen a te segítségeddel, hozd ezt az alvilág tudomására. Az alvilág könyörtelenül lép, likvidál egy ártatlan megvezetett fiatal újságírót és a vele levő barátnőjét/menyasszonyát. Médiád sugallja a maffia-kormány kapcsolatokat. Társadalom bizalma meginog a politika szereplői iránt. Hozz be egy ismeretlen civilt, egy makulátlan új politikust. Építsd fel, finanszírozd a kampányát. Nyertél! A piszkos munkát elvégzi az akinek az a módszere. Te makulátlan demokrata maradtál, támogatod a civil kezdeményezéseket, a politikán kívüli mozgalmakat. Csak nehogy ezt alkalmazzák nálunk és a lengyeleknél is.
zakar zoltán béla
2019. március 17. 14:03
Többször megnéztem ezt az arcot: Több évtizedes tapasztalatim alapján, nem egy bizalomgerjesztő. Bár összetevői alapján az is lehetne!..........
antioxi
2019. március 17. 13:35
V4 -ből V3 lesz?
Megtalálta
2019. március 17. 11:26
Kíváncsi vagyok, hogy a progresszív degeneráció melyik válfaját fogja a szlovákok torkán lenyomni. Női kvóták? Harmadik nem? Stop Céókettő? Mecsetet minden sarokra? Egy modern 21. századi progresszív minimum az egyiket doktriner módon képviseli. Enélkül nincs progresszió.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!