Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Belső vizsgálat indult az ügyben egy Brassón túli kórházban.
Összekevertek két holttestet a törvényszéki orvosi vizsgálat után Ploieşti-ben – számolt be az esetről a Főtér. Mint írják, emiatt történhetett meg, hogy egy család nem a saját elhunyt rokonát temette el, hanem egy vadidegent. Kiderült, a holttestet korábban egy zárt hullazsákban adták át, ezért a rokonok nem is vehették észre a tévedést.
A pénteken megjelent beszámoló szerint a temetés is lezajlott, amikor megérkezett a szörnyű hír, hogy egy másik gyászoló család észrevette, nem az ő szerettük van a hullaházban. A Mediafax úgy tudja, belső vizsgálat indult az egészségügyi intézménynél az ügy kapcsán.
