Elkerülhetetlen elhalasztás
Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója európai lapoknak adott hétvégi nyilatkozatában „elkerülhetetlennek” nevezte a Brexit elhalasztását abban az esetben is, ha a londoni parlament elfogadja a kilépési feltételekről szóló megállapodást. A brit kabinbet három magas rangú tagja, David Gauke igazságügyi miniszter, Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter már a múlt hétvégén tudatta azt a véleményét, hogy a megállapodás nélküli Brexit egyetlen lehetséges alternatívája a március 29-én esedékes kilépés elhalasztása. A három kabinettag a Daily Mail című konzervatív brit tömeglap múlt szombati kiadásában megjelent közös levelében leszögezte, hogy a parlament meg fogja akadályozni a megállapodás nélküli, szabályozatlan kilépést az EU-ból.
Egybehangzó politikai elemzések szerint Theresa May jórészt e fellépés nyomán döntött úgy, hogy lehetővé teszi a parlament számára a Brexit halasztásának mérlegelését. A brit kormányfő korábban határozottan elzárkózott ettől a lehetőségtől.
(MTI)