A „Gázkirálynő” visszatér: Julija Timosenko is az ukrán elnökválasztás esélyese

Dankai Péter (Beregszász) írása

Julija Timosenko kétségtelenül a legsikeresebb ukrán női politikus a független Ukrajna történetében, hiszen már 1997-től képviseli az Ukrajna népét a parlamentben. Ennek ellenére sokan egy ragyogó képességű szélhámosnak tartják − mondjuk ezt az attitűdöt nem biztos, hogy tévesen ítélik meg vele szemben −, és a „Gázkirálynő” becenév is eléggé sokatmondó. Annyi azonban bizonyos, hogy sokszor volt már második vagy „kétszeres” helyezett, az élet minden terén.

Timosenko tornásznak – ritmikus gimnasztika – indult, de politikus lett.

Kétszer volt már miniszterelnök, kétszer próbálkozott elnökjelöltként is, és szintén kétszer ült börtönben is. Most a változatosság kedvéért – a felmérések alapján – a harmadik helyről várja az elnökválasztás eredményét, így ezúttal is van esélye arra, hogy első alkalommal szerezze meg Ukrajna államfői tisztségét.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a biztos szavazók között továbbra is Volodimir Zelenszkij vezet, akire a megkérdezettek 28,5%-a adná a voksát, Petro Porosenko hivatalban lévő elnökre a választók 18,8%-a kész szavazni, Julija Timosenko, a Haza (Батьківщина) párt elnöke a szavazatok 13,3%-át szerezné meg.

A további sorrend: Jurij Bojko (11,5%), Anatolij Hricenko (8,6%), Oleh Ljasko (5,4%), Ihor Szmesko (4,5%), Olekszandr Vilkul (4,1%), Ruszlan Kosulinszkij (1,8%). A többi jelölt támogatottsága nem éri el az 1%-ot − derül ki az Iljko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alap és a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) közös felméréséből.

Julija Timosenko megpróbálkozott már mindennel, hogy megnyerje az ukrán választópolgárok szívét és főleg a szavazatát. A narancsos forradalom egyik kulcsfigurája volt: ő vezette a Julija Timosenko Blokkot (BJUT). Ő is próbálkozott már az ukrán nemzeti öntudat erősítésével, sokszor volt látható a kampányaiban a piros szív, amelyet az ukrán népnek ajánlott. Vagy

és amit rengetegszer viselt − ez is az ukrán múltra, hagyományokra, az identitás erősítésére utal vissza.

Timosenko is az üzleti világban kezdte a nagyvilági pályafutását, ahogy sok más ukrán politikus. Szintén hasonlóság mutatkozik abban is, hogy neki is meggyűlt már a baja az ukrán rendvédelmi szervek éberségével, hiszen vádolták már meg vámokirat-hamisítással és földgázcsempészettel is. 2005 júliusában a Forbes magazin a világ harmadik legbefolyásosabb nőjének szavazta meg.

Timosenko üzleti-politikai tevékenysége nagyon színes. Az alábbi írás megpróbálja ezt részletesen bemutatni, a „gázkirálynői” szerepével kezdve a miniszterelnöki tisztségén és a börtönéveken át egészen a jelenlegi elnökjelöltségéig.

Timosenko a kilencvenes évek elején

Az üzletasszony

Timosenko Julija Volodimirivna (leánykori nevén Hrihján, később felvette anyja nevét (Teljehina), férje után lett végül Timosenko) 1960-ban született Dnyipropetrovszk városában. 1984-ben fejezte be a Dnyipropetrovszki Nemzeti Egyetemet (jelenleg Dnyipropetrovszki Politechnikai) és szerzett diplomát mérnök-közgazdász minősítéssel (1999-ben sikeresen megvédte a Kijevi Nemzeti Gazdaságtudományi Egyetemen a kandidátusi disszertációját az adórendszerek állami szabályozása témában). 1984 és 1988 között a Dnipro gépgyárban (DMZ, DniproMash) dolgozott mérnök-közgazdászként.

Alig 19 éves korában férjhez ment Olekszander Timosenkóhoz. Julia  egy időben úgy döntött, hogy nyit egy videókazetta-kölcsönzőt, azonban ehhez pénzt kellett kölcsönkérnie a barátaitól. Mások viszont úgy vélik, hogy Olekszander apja, Hennagyij Timosenko jelentős segítséget nyújtott számára, mivel az ő kezében mozgott akkoriban a régió mozihálózata. 1989-től a „Terminál” ifjúsági központ kereskedelmi igazgatója volt. A Terminálban megszerzett tőke

az orosz árucikkek és nyersanyagok cseréje (РТСБ) révén, amelynek fő tevékenységi területei a nyersanyaggal történő nagykereskedelem és az értékpapír-kereskedés voltak.

Később, 1991-től a JV Corporation ukrán benzincég (JV KUB) kereskedelmi, majd vezérigazgatója volt. Az 1992−1994 közötti időszakban a KUB monopolhelyzetbe került a dnyipropetrovszki régióban. A mezőgazdaság működését biztosító kőolajtermékeket a JV KUB importálta a régióba. A szállítást csererendszer (barter) szerint végezték, amely lehetővé tette a mezőgazdaságból származó termékek alacsony áron történő fogadását. A vállalat számára ez hatalmas többletnyereséget jelentett. Ezzel egy időben a férje létrehozta a „Sial” nemzetközi vállalatot, amely a vörösgránit-lelőhelyek fejlesztésével, feldolgozásával foglalkozott. A vállalat forgalma több tízmilló dollárt tett ki évente. Majd ezt követően 1995 novemberében a JV KUB-ot újrajegyeztették ipari és pénzügyi társaságként „Ukrajna Egyesült Energetikai Rendszerei” (ЄЕСУ, UESU) néven. Az újbóli nyilvántartásba vételre az adókedvezmények megőrzésének érdekében volt szükség. Az egész procedúrához hathatós támogatást nyújtott Timosenko számára Dnyipropetrovszk megye akkori kormányzója, Pavlo Lazarenko.

Az UESU 1995-2009 között bonyolított gáztranzitokat. 1995-1996 között Timosenko volt a vállalat elnöke, a cég Ukrajnában az egyik legnagyobb földgázimportőrré nőtte ki magát. Később Ukrajna első miniszterelnök-helyettese, majd Ukrajna miniszterelnöke Pavlo Lazarenko lett, így segítségével a vállalat állami engedélyt kapott a gáz- és kőolajtermékek szállítására a dnyipropetrovszki régióban, 1996-tól pedig egész Ukrajnában. Az ukrán fogyasztók gázárának túlbecslésével extra nyereség keletkezett. A pénzt visszavonták az UESU leányvállalatába, az United Energy International Limitedbe (UEIL), amely egy török cég volt, és

Az UESU 11 milliárd dolláros éves értékesítési mennyiséget ért el, és monopóliuma volt az orosz földgázzal való kereskedelemben Ukrajnában.

Csempészet, megvesztegetés, földgáz, börtön, szabadulás

Julija Timosenko először 1995-ben szembesült az ukrán rendvédelmi szervek fellépésével, amikor is a zaporizzsjai repülőtéren feltartóztatták a hatóságok. Timosenko 26 ezer dollárt (a megengedett összeg 500 volt) próbált meg Oroszországba csempészni. Az ügyészség ezt az összeget úgynevezett „bűnszövetkezeti pénzként” határozta meg. Csak 2002-ben ejtették a vádat.

Timosenkot 2001-ben letartóztatták. Ebben az időben, 1999-től 2001-ig Viktor Juscsenko miniszterelnök-helyettese volt. Leonyid Kucsma elnök vámokirat-hamisítással és földgázcsempészéssel vádolva lemondatta őt posztjáról. Ekkor az ukrán főügyészség helyettesének, a már jól ismert Pavlo Lazarenkonak ajánlott fel ismételten kenőpénzt. Timosenkót börtönbe is zárták, ahonnan néhány hét múlva szabadult, a vádakat pedig újra csak ejtették.

Miután 2009-2010 között ő volt a Juscsenko elnök vezette kormányzat miniszterelnöke, 2011-ben már őt is elérte az ukrán büntetőjog pallosa. . Azzal vádolták meg, hogy pozíciójával visszaélve, a kormányzati pénzek jogtalan felhasználásával és a kormány jóváhagyása nélkül, önhatalmúlag engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló, az ország számára hátrányos szerződések aláírását.

és miután Viktor Juscsenkóval megromlott a viszonya, a 2010-es elnökválasztáson pedig Viktor Janukoviccsal szemben alig 3%-kal, de alulmaradt, így perbe fogták.

Janukovics nem tétovázott, hogy eltávolítsa régi politikai ellenfelét: Timosenkót 2011. augusztus 5-én letartóztatták. A politikusnő megvádolta ugyan a bírót, hogy Janukovics elnök megbízásából jár el − így Timosenko nem is volt hajlandó felállva felelni a bíró kérdéseire −, de csak rontott a helyzetén.

A per alatt megpróbálta az ukrán nemzeti érzelmű lakosságot is maga mellé állítani, amikor is Mikola Azarov miniszterelnök kihallgatása közben Timosenko közölte, hogy nem beszél oroszul, ezért tolmácsot kér.

Timosenkót három ügyben vádolták meg. Először is az Oroszországgal kötött földgázimport szerződése miatt, amit a 2009-2019-es évekre kötött, és ami közel 440 millió dolláros (95 milliárd forint) veszteséget jelentett az ukrán állam számára. A kormányzati pénzek jogtalan felhasználása vádpont alatt több vádat is felhoztak ellene. A kiotói jegyzőkönyv alapján az üvegházhatású gázkibocsátási kvóták miatt Ukrajnának járó pénzekből fizette az ukrán nyugdíjakat, amivel komoly kárt okozott az államháztartásnak. Az erre a célra felhasznált összeg közel 380 millió euró (106 milliárd forint) volt. Ezen kívül az egykori miniszterelnököt azzal is megvádolták, hogy kormánygaranciával Opel Combo típúsú gépkocsikat vásároltak és szállítottak Ukrajnába különleges egészségügyi szállítójármű címen, amivel ugyancsak 67 millió hrivnyával (közel 1,7 milliárd forint) károsította meg az államot.

Az ellenzék koncepciós eljárásról beszélt, hónapokon keresztül tüntettek hívei a bíróság előtt sátrazva. Az EU szerint is politikai megfontolások álltak az eljárás mögött. Az Egyesült Államok több alkalommal fejezte ki az aggodalmát Ukrajna felé az igazságszolgáltatás „szelektív” alkalmazása miatt. Egy határozatot is elfogadott az USA szenátusa, amelyben politikai indíttatásúnak nevezte a bírósági eljárást, és követelte Timosenko szabadon bocsátását. Azonban akkoriban úgy tűnt, minden hiába. Timosenkót 2011. október 11-én hét évnyi szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A börtönévei alatt, sőt már a letartóztatása kezdetén is sokszor hivatkozott betegségre Timosenko. Ugyanakkor még 2011 májusában kiváló volt az egészségi állapota, amit mi sem bizonyít, mint egy paparazzók által publikált fotósorozat, amelyen Julija Volodimirivna háromszor futja körbe a vidéki dácsájának parkját, ami nagyjából 10 kilométeres táv.

Letartóztatásának már az első hetében jelezte Timosenko ügyvédje, hogy zúzódásokhoz hasonló foltok jelentek meg védencén. A következő héten Timosenko személyi orvosa megállapította, hogy a foltok mérgezés jeleit mutatják, amely a politikus letartóztatása alatt történhetett. Timosenko először követelte, majd könyörgött a bírósághoz, hogy engedélyezze a személyi orvosának a vérvételt, amit a saját laboratóriumában analizál majd. Ezt nem hagyta jóvá a bíróság. Timosenko állapota fokozatosan romlott, végül tolószékbe került, már járni sem tudott. Ezt követően novemberben engedélyt kapott (hathatós nemzetközi nyomásra), hogy egy kijevi klinikán úgynevezett MRI–vizsgálatnak vessék alá, amivel azt állapították meg, hogy a politikusnak gerincsérve van.

Janukovics ígéretet tett, hogy Timosenkót európai szintű gyógykezeltetésben fogják részesíteni. Ennek ellenére Timosenko ügyvédje, Vlaszenko kijelentette, hogy a volt miniszterelnök-asszonyt semmilyen orvosi ellátásban nem részesítik, sőt romlott az állapota – szédül, folyik az orrából a vér, a bal kezét pedig nem tudja mozgatni. Vlaszenko úgy fogalmazott:

Nagy felháborodást váltott ki az ügy, így végül a cellájából az orvosi részlegre, gyengélkedőbe helyezték át a politikust.

Az Európai Parlament 2011. december 1-jén, illetve az Európai Néppárt Kongresszusa december 7-én Ukrajnáról szóló állásfoglalásokat fogadott el, amelyek kimondták, hogy az Európai Unió és Ukrajna társulásának feltétele Timosenko szabadon engedése, és annak lehetősége, hogy biztosítsák részvételét a közelgő választásokon.

Ezt követően az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012. március 15-én elrendelte, hogy az ukrán kormány biztosítson Julija Timosenko számára megfelelő orvosi ellátást az erre megfelelő intézményben.

Dalia Grybauskaite litván elnök az egy harkivi kórházban fekvő Timosenkónál

2012. április 27-én a berlini Charité Klinika orvosai megvizsgálták Timosenkót, majd jelentették a diagnózist, ami gerincsérvet állapított meg nála. A német szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a volt miniszterelnök sikeres kezelése lehetetlen Ukrajnában, ahol a klinikák nem rendelkeznek a szükséges felszerelésekkel és technikákkal. Ennek ellenére egy harkovi kórházba szállították, ahol Timosenkót börtönfelügyelet mellett tartották. Többször jelezték a német orvosok, hogy Timosenkónál „tiltott, idegen” gyógyszereket találtak, valamint az állapota arra utal, hogy végleg elveszítheti a mozgásképességét. Azt szorgalmazták, hogy szállítsák Németországba gyógykezeltetni, valamint a teljes gyógyulása csak műtéti beavatkozás esetén lehetséges. Az Európai Unió részéről továbbra is feltételként jelent meg a Timosenko-ügy, hogy aláírják a társulási, illetve a szabad kereskedelemről szóló szerződéseket. Janukovics kormánya ezt 2013. november 21-én a Radában leszavazta, így az említett szerződéseket sem írták alá.

Ezt követően Timosenko a nyilatkozatában – annak ellenére, hogy nem engedélyezték számára a berlini gyógykezeltetést −

 – amely nem történt meg. Ezzel a politikai húzásával nagy népszerűségre tett szert Timosenko.

Felgyorsultak az események, tüntetők vonultak ki az utcákra, felháborodva a Janukovics által vezetett hatalom EU-ellenes tevékenységén.

Elkezdődött a „Majdan”.

2014. február 21-én a Verhovna Rada végrehajtotta a korrupció elleni ENSZ-egyezmény 19. cikkének rendelkezéseit, így az ukrán jogszabályozásban dekriminalizálták azt a cikkelyt, amely alapján Timosenkót elítélték. Február 22-én, a Verhovna Rada elfogadta az elnök aláírása nélkül azt a rendeletet, amely Ukrajna nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését írta elő Julija Timosenko szabadságával kapcsolatban.

Timosenko még aznap, a harkovi kórházból Kijevbe repült, első dolga volt meglátogatni a tüntetések első áldozatainak az emlékhelyét, majd a Majdanon beszédet intézett a tüntetők felé.

Ugyanakkor nem sikerült a kialakult szituációból előnyt kovácsolnia. A politikai ellenzék másik oldalán Petro Porosenko és Vitalij Klicsko állt. Kezdetben úgy tűnt, hogy egyesítik erőiket – persze ez is csak egy újabb politikai húzás volt –, de aztán

Megint szeretne Ukrajna elnöke lenni

Timosenko kétszer is indult korábban az ukrán elnökválasztásokon. Mindkétszer második helyen végzett. Idén ismét úgy döntött, hogy elindul. A közvélemény-kutatások alapján jelenleg a harmadik helyen áll.

Elnökjelölti programja az „Új út Ukrajnában” szlogen alatt fut, ami azért szimbolikus, mert az ukrán közutak borzalmas állapotban vannak. Az alkotmány megújítását tűzte ki elsődleges célként, aztán a gazdaság átalakítását, a biztonságos és szociális alapon működő állami politikát szeretné megteremteni.

Timosenko az ukrán–orosz konfliktus megoldására irányuló törekvést is fontosnak tartja. Itt érdekes megemlíteni, hogy több jelölt programjában is szerepel ez a cél, és sokaknál közös, hogy az 1994-ben Budapesten aláírt memorandumhoz térnének vissza, ez alapján szeretnék rendezni a konfliktust. Ezt az egyezményt az EBESZ konferenciáján írták alá, miközben Ukrajna csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez. Ezt az egyezményt eredetileg három atomnagyhatalom – Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – írta alá.

Egyetlen magyar érdekvédelmi szervezetet sem keresett fel tárgyalási szándékkal − igaz, ez mindegyik jelöltről elmondható –, nem tett semmiféle ajánlatot a kárpátaljai magyarok felé. Hivatalos választási programjában nem említi a nemzetiségek, a kisebbségek kérdését, a nyelvhasználat kérdésében inkább az ukrán nyelv megerősítése mellett áll ki, a kettős állampolgárság kérdésében sem ígért semmit.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz abban az esetben, ha ismét alulmarad a választáson, azt nyilatkozta: „Szeretném egyszerűen megnyugtatni azokat, akik hallanak engem. Tudom, mostanában valahogy olyan agresszíven fokozódik a helyzet az országban. Valamiféle újabb »majdanokról«, felkelésekről, erőszakos szembenállásokról hallani. Kijelenthetem önöknek, nem lesz semmi ilyesmi. Abszolút nyugalom lesz” – mondta Timosenko.

Ha az egész ország lakosságát nézzük régiókra bontva, Timosenko támogatottsága viszonylag kiegyenlítettnek mondható mind az ország nyugati részén (11%), mind a délin (10%), mind pedig a központi régióban (9%). Keleten viszont rendkívül alacsony a támogatottsága, mindösszesen az ottani lakosság 3%-a szavazna rá.

Ugyanakkor arra kérte az embereket, hogy ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak. Véleménye szerint azok „teljesen megvásárolt és eltorzított politikai technológiák”. Úgy folytatta: „Inkább jósoljanak a kávézaccból vagy vessenek kártyát – ez is pontosabb lesz, mint az, amit manapság közölnek. A társadalomtudomány meghalt az országban a választási kampány kezdetével.”

és abban, hogy az annyira „meggyőző, egyértelmű és határozott” lesz, hogy szükségtelenné teszi majd az erőszakot.