Mogherini felhívta a figyelmet arra, hogy nagy a valószínűsége az izraeli-palesztin feszültség elmérgesedésének, amely további erőszakos cselekedetekhez vezethet. Reményét fejezte ki, hogy az arab országokkal folytatott együttműködés által elkerülhető a békéhez vezető egyetlen megoldási lehetőség – az egymás mellett élő két állam létrejöttének – összeomlása.
Szíriával kapcsolatban a főképviselő kijelentette, csak politikai megoldás vethet véget az évek óta tartó, milliók szenvedésével járó konfliktusnak. Csak az hozhat békét az országban, ha a régió országainak közvetítésével rendeződnek a politikai kapcsolatok – vélte, hozzátéve, hogy ennek érdekében az unió támogatja az ENSZ által irányított egyeztetés előrehaladását a mihamarabbi siker érdekében.
Az unió továbbra is támogatja a Szíriával szomszédos országokat, amelyek sok menekültnek nyújtanak segítséget – emelte ki.