Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy amiatt elmaradt a V4 és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója.
Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy amiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.
Jiszráel Kac február 17-én egy tévéműsorban idézte fel a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint „a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust". Samír apját lengyelek ölték meg a második világháborúban.

„Nem sajnálom amit mondtam, holokauszttúlélők gyereke vagyok, és amikor a múltról kérdeznek, akkor az igazat kell mondanom" – jelentette ki az ügyvezető külügyminiszter a
tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradójában csütörtök este.
„Sok lengyel vett részt és működött együtt a nácikkal a holokausztban, és széleskörű volt az antiszemitizmus a második világháború előestéjén és alatt Lengyelországban" – közölte Kac.
„De ez nem akadályozza meg, hogy manapság együttműködjünk a lengyel kormánnyal stratégiai kérdésekben" – tette hozzá.
A tizenhármas tévé külpolitikai szakértői szerint egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése és izraeli bocsánatkérés, mivel mindkét országban választási időszak van. Izraelben április 9-én tartják a parlamenti választást, amely után várhatóan megpróbálják majd elsimítani a Lengyelországgal kialakult diplomáciai vitát.
(MTI)