A téli mélypont után újra stabil Macron helyzete

2019. február 25. 13:10

A legújabb közvéleménykutatások szerint a francia elnök népszerűsége újra a tüntetéssorozatok előtti szinten van.

2019. február 25. 13:10

Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége elérte a sárgamellényes tüntetések kezdete előtti 32 százalékot – közli a Reuters. A felmérést az Odoxa közvéleménykutató végezte február 20-21. között, 1000 ember bevonásával. A mélypontot jelentő 27 százalékot decemberben mérték, amikor a tüntetők Párizs belvárosát dúlták fel, nem kímélve a kirakatokat és a parkoló autókat sem.

Azóta változott a helyzet, a megmozdulások támogatottsága folyamatosan csökken. November közepe óta először támogatja a megkérdezettek többsége – 55 százaléka – a tüntetések leállását.

Macron elnökségének eddigi legnagyobb kihívásával kellett, hogy szembenézzen, de úgy tűnik, tekintélye kezd helyreállni, mióta a kormány határozottabb fellépést ígért a tüntetők túlkapásaival szemben. Emellett vitasorozatot indított országszerte a szavazók ismételt megszólításának érdekében, főként a vidéki területekre összpontosítva.

Ennek eredményeként egy szombaton tartott mezőgazdasági kiállításon már kifejezetten meleg fogadtatásban részesítette a közönség. Beszédes, hogy egy éve még kifütyülték ugyanezen az éves rendezvényen, aminek a presztízse igen nagy, ugyanis a francia politikusok rendszeresen részt vesznek ezen.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2019. február 25. 16:53
Hatékonyan széttrollkodták a sárgamellényes tüntetéseket! Ezt szerette volna 2006-ban Gyurcsány is, csak neki nem jött össze. A franciák ennyivel hülyébbek. Ha belegondolok, hogy nekik köszönhetjük az Istent megtagadó, felvilágosodásnak csúfolt besötétedést, és az abból "kivirágzó" összes emberellenes vérfürdőző diktatúrákat (jakobinus, náci, kommunista, és végül az ópenszoszájti aminek még csak a kapujában vagyunk - remélem nem lépünk be), akkor tulajdonképpen meg is érdemlik ezt a rohadék plasztikfigurát.
OberEnnsinnen
2019. február 25. 16:37
Most újra a mellényesek következnek. Lehet, nem sárgában és nem mellényben, de a játszma folytatódik... Macronon az segíthetne, ha vele szemben létrejönne egy hasonló súlyú ellenerő, akivel konfrontálódhatna... Ez azonban lehetetlen, mert ő maga lefedte a politikai játékteret.
manzárd
2019. február 25. 16:33
A prostisrácok meg már temették.
flesh ripper
2019. február 25. 14:44
hiszi a piszi (PC), meg a gyuribácsi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!