Partra szállhatnak Olaszországban a Sea Watch mentőhajón veszteglő menekültek

2019. január 30. 13:26

A menekülteket Olaszország mellett Németország, Franciaország, Portugália, Románia, Málta és Luxemburg fogja befogadni.

2019. január 30. 13:26

Partra szállhatnak szerdán Olaszországban a Sea Watch 3 nevű mentőhajón több mint egy hete veszteglő bevándorlók, akiket hét európai uniós ország között fognak szétosztani – jelentette be Giuseppe Conte olasz kormányfő.

Milánói sajtótájékoztatóján Conte elmondta: a következő órákban kiszállhatnak az emberek a mentőhajóból. A menekülteket Olaszország mellett Németország, Franciaország, Portugália, Románia, Málta és Luxemburg fogja befogadni.

A Sea Watch német civil szervezet mentőhajója még január 19-én vette fel a 47 bevándorlót a líbiai partok közelében.

Az olasz hatóságok múlt pénteken engedélyezték, hogy a hajó lehorgonyozzon Szicíliánál, de az olaszországi kikötők zárva maradtak előttük.

Róma eredeti elképzelése szerint Hollandiának kellett volna befogadnia a bevándorlókat, ugyanis holland felségjelzésű hajóról van szó, Hága azonban ezt visszautasította, mondván, a jármű egy német civil szervezet tulajdona. A nemzetközi jog szerint a tengeren bajba került embereket a legközelebbi biztonságos kikötőbe kell szállítani.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Levente
2019. január 31. 09:10
Nem is tudtam, hogy MENEKÜLTEK voltak a hajón. Azt hittem, hogy bevándorlók! (Aki meg nem tudja a különbséget az meg minek ír ilyen cikkeket?)
orion
2019. január 30. 19:03
Románia. Hát persze.
OberEnnsinnen
2019. január 30. 16:35
"A menekülteket Olaszország mellett ... Románia, ...fogja befogadni." A jövő évi korrupciós Transparency Soros-listán: Románia hatalmasat ugrik előre.
OberEnnsinnen
2019. január 30. 16:31
Azt mondják, sok szakértő: Hitler őrült volt. Lehet. De ha ez igaz, akkor George Soros duplán, triplán őrült, az ezzel járó dupla-tripla veszéllyel együtt. ---George Soros jelenleg összesen 37 országban tart fenn képviseletet, de 140-ben aktív. Az OSF ernyője alatt tevékenykedő, általa létrehozott és finanszírozott szervezetek száma világszerte körülbelül 200. ---George Soros pénzéből kiemelt támogatásban részesített szervezetei (például Amnesty International, Helsinki Bizottság, Human Rights Watch, Transparency International) a „szabadságjogok” és a korrupció-ellenesség álcája alatt végzett kémkedés és destabilizálás, valamint a bevándorláspárti nyomásgyakorlás elsődleges eszközei világszerte. George Soros: „Közéleti személyiség lettem, sőt, szinte államférfiként kezdtem szerepelni. Ez a helyzet némileg visszás volt, hiszen nem képviseltem semmilyen államot, de hamar hozzászoktam.” „A hatalom mámorító, és én több hatalomra tettem szert, mint amit valaha is lehetségesnek tartottam.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!