Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Legalább tizenegyen meghaltak és több mint kilencvenen kerültek kórházba.
Legalább tizenegyen meghaltak és több mint kilencvenen kerültek kórházba India déli részén ételmérgezés miatt; a rendőrség az ügyben nyomozást rendelt el – jelentették hírügynökségek helyi hivatalos forrásokra és sajtóértesülésekre hivatkozva szombaton.
A pénteken történt esettel kapcsolatban, amelyben két gyerek is meghalt, már két embert kihallgattak, rendőrségi források szerint pedig több mint 130 embert szállítottak kórházba a dél-indiai Karnátaka államban, akik közül nyolcan válságos állapotban vannak.

Sajtóértesülések szerint a mérgezést az ételbe jutott rovarirtószer okozta, de a hatóságok ezt egyelőre nem erősítették meg.
A mérgezés egy hindu lakomán történt.
2013-ban egy hasonló esetben 23 iskolás halt meg a keleti Bihár államban; ez volt az ország történetének egyik legsúlyosabb ilyen esete.
(MTI)