Firea az ülés után közölte: a PSD egyszerű tagja marad, és végig akarja vinni 2020-ig tartó főpolgármesteri mandátumát a román főváros élén. Ismételten tagadta, hogy indulni szeretne az államelnöki választáson, de – mint mondta – szívesen indulna újabb főpolgármesteri mandátumért.
Szeptemberben Dragnea azonnali lemondását követelő nyílt levelet tett közzé a PSD három alelnöke: Paul Stanescu miniszterelnök-helyettes, Gabriela Firea bukaresti főpolgármester és Adrian Tutuianu szenátusi alelnök, de a pártelnöknek sikerült megőriznie támogatottságát, és elszigetelnie a lázadókat. Tutuianut két hete zárta ki a pártból a PSD végrehajtó bizottsága. A testület mostani ülésén Stanescun és Fireán volt a sor: előbbit kormánytisztségeitől, utóbbit pártfunkcióiról fosztották meg.
A főpolgármester már szeptember elején, a "lázadók" nyílt levele előtt azzal vádolta a pártelnököt, hogy a PSD vezető testületeinek beavatása nélkül, legfeljebb néhány bizalmasával konzultálva, egymaga hozza meg a legfontosabb döntéseket, elakasztja a főváros számára fontos projekteket, ellene pedig lejárató kampányt folytat. Úgy vélekedett: mind a párt és a kormány megítélése, mind az ország jövője szempontjából hasznos lenne, ha Dragnea visszalépne.