Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Két belga rendező performansza volt az akció.
Hétfőn bejárta az internetet a hír, miszerint holland állampolgárok Picasso Harlequin fej című, 2012-ben ellopott alkotását találták meg a romániai Tulcea megyében elásva. Most kiderült: két belga filmrendező performansza volt az akció, nem az eredeti festmény került elő – írja az Index.
A True Copy nevű projektjüket Geert Jan Jansen holland képhamisító ihlette, a két rendező, Bart Baele és Yves Degryse azt írta, az elmúlt hónapokban készítették elő az akciót. A szóban forgó, rendkívül nagy értékű festményt román betörők rabolták el a rotterdami Kunsthalból, Matisse-, Monet- és Gauguin-képekkel együtt. Az elkövetőket elfogták és bíróság elé állították, a festmények azonban mindmáig nem kerültek elő.
