A német rendőrség nyolc embert, hét szíriai menekültet és egy német állampolgárt vett őrizetbe csoportos nemi erőszak gyanújával, amelyet október 14-re virradó éjjel követtek el a Baden-Württemberg tartománybeli Freiburgban egy elkábított 18 éves német lány ellen, egy diszkóbeli mulatozás után. A rendőrség további feltételezett tettesek után nyomoz – adta hírül szombati számában a Bild című német napilap.
A német rendőrség először péntek délután számolt be a csoportos nemi erőszak ügyében indított vizsgálatról és letartóztatásokról. Az eddigi vizsgálatok szerint az elsőrendő gyanúsított, a 21 éves szíriai Majd H. egy ecstasy-tablettát vásárolt a lánynak, akit a diszkóban ismert meg, majd miután az bevette a tablettát, még egy italt is adott neki, amelyben a rendőrség feltételezése szerint kábító hatású, úgynevezett knockout cseppek lehettek, bár ez utóbbi ügyben még folyik a nyomozás. Ezután a szíriai férfi kivitte a lányt a diszkóból egy bozótos területre, ahol az áldozat elmondása szerint nemi erőszakot követett el rajta. Ezután a szíriai menekült a barátait is a helyszínre hívta, legkevesebb további 7, 19 és 30 év közötti férfit, akik négy órán keresztül erőszakolták a magatehetetlen áldozatot.
A tettesek közül heten szíriai menekültek, egy további gyanúsítottnak német útlevele van. Valamennyien vizsgálati fogságban vannak.
A Bild egy fotót is közölt Majd H.-ról, amelyet a szíriai férfi két évvel ezelőtt tett fel magáról a Facebookra a következő szöveggel: „Kurd vagyok, és vasból van a szívem. Kamisli városából származom.” A Bild információi szerint ellene még a csoportos nemi erőszak előtt a rendőrség elfogatóparancsot adott ki. A büntett elkövetésének idején már vizsgálati fogságban kellett volna lennie.
A megerőszakolt lány azt vallotta a rendőrségen, hogy a bozótban képtelen volt mozogni, és segítséget sem tudott hívni. A Bild értesülései szerint a nyomozók úgy vélik, hogy akár 15-en is lehettek azok, akik az áldozatot megerőszakolták. Csak hajnali 4 órakor engedték el a lányt.