Már legalább tíz ismert demokrata személyiségnek küldtek csőbombát

2018. október 26. 07:14

A Trump bírálóinak szánt csőbombákat valószínűleg internetes útmutatók alapján készíthették.

2018. október 26. 07:14

Az ismert demokrata párti személyiségeknek és Donald Trump amerikai elnök bírálóinak szánt csőbombákat valószínűleg internetes útmutatók alapján készíthették – közölte csütörtökön egy névtelenül nyilatkozó amerikai igazságügyi forrás.

Az ügyben indított nyomozás Floridába vezető nyomokra összpontosít tekintettel arra, hogy a gyanús csomagok mindegyike az amerikai szövetségi postarendszeren haladt át és egy részüknél – a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint – feladóként Debbie Wasserman Schultz floridai képviselő irodája volt feltüntetve. A demokrata párti politikus szintén kapott ilyen küldeményt.

Egy másik névtelenséget kérő tisztségviselő, és egy tüzszerész-szakértő szerint az ilyen robbanószerkezetek leírása széles körben elérhető az olyan terrorszervezetek honlapjain és propaganda-oldalain, mint az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida.

A nap folyamán Robert de Niro színész és Joe Biden volt amerikai alelnöknek címzett csőbombát rejtő csomagot találtak.

De Niro korábban többször élesen bírálta Donald Trump amerikai elnököt, akárcsak Joe Biden.

Mindkét csütörtöki csomagon hasonló jelzések voltak, mint azokon, amelyekben szintén csőbomba volt, és amelyeket többek közt Bill és Hillary Clintonnak, Barack Obamának és Soros Györgynek címeztek. A héten több ismert, a Demokrata Párthoz kötődő személyiség címére érkezett robbanószerkezetet vagy fehér port tartalmazó csomag: szerdán a Clinton házaspár, Barack Obama volt elnök és további három demokrata párti politikus, Debbie Wasserman Schultz floridai és Maxine Waters kaliforniai képviselő, valamint Eric Holder, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere kapott levélbombát. Gyanús csomag érkezett továbbá szerdán a CNN amerikai hírtelevízió New York-i szerkesztőségének épületébe is, amelyet rövid időre emiatt kiürítettek. A CNN szerint azt a csomagot John Brennannek, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának, a hírtelevízió rendszeres kommentátorának szánták.

Az FBI megerősítette, hogy a robbanószerkezetek hasonlatosak egymáshoz, valószínűleg egy helyről származnak.

A szóban forgó bombák közül eddig egy sem robbant fel, és senkinek sem esett baja a küldeményektől.

Eddig egyetlen szervezet vagy személy sem jelentkezett a gyanús csomagok feladójaként.

Egyes, New York-i címekre küldött csomagokban fehér port tartalmazó boritékokat is találtak a hatóságok. William Sweeney, az FBI igazgató-helyettese sajtótájékoztatóján közölte: előzetes vizsgálatok szerint az anyag nem jelent biológiai veszélyt. Hozzáfűzte: a Bidennek és De Nirónak küldött csőbombák összetételükben megegyeznek a szerdán találtakkal.

A hatóságok a robbanószerkezetek kezdetlegesnek írták le, míg biztonsági szakértők azzal érveltek, hogy céljuk inkább a félelemkeltés lehetett, mintsem az ölési szándék.

A levélbombák tovább gerjesztették az amúgy is heves hangvételű kampányt a novemberi időközi választások előtt, amelyeken a Republikánus Párt igyekszik megőrízni többségét a képviselőházban és a szenátusban is. A november 6-i voksoláson az amerikai képviselőház teljes, a szenátus egyharmadának összetételéről, kormányzókról és számos egyéb tisztségről döntenek az amerikai szavazók.

(MTI)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2018. október 26. 16:12
Ugyan ---ha valakinek csak egy kis esze van,azonnal látja a választások és a kommunisták ezen akciója között!!! "ezek" a libsik/komcsik/....tényleg azt hiszik hogy a republikánusok/ vagy mi itt jobboldaliak/ teljesen hülyék vagyunk???? Valamint--hogy nem sikerült valamelyik s@aralaknak meg@öglenie?????? Érdekes ugye????????
antioxi
2018. október 26. 14:38
Egyértelmű, hogy provokáció sorozat az időközi választások előtt. Remélem túl tolják ill. kontra produktív lesz a bal-libek akciója.
Morgójános
2018. október 26. 13:32
Kérdés-felelek: Milyen többség van a Kongresszusban és a Szenátusban? Demokrata. Kinek érdeke, hogy az megváltozzon november 6-án? A demokratáknak. Készek-e ennek érdekében minden eszközt bevetni, akár a konzervatívok melletti bizalom megingatását is? Nyilván. Ez az amatőr, de a választásokhoz időzített bombaakció körüli hisztéria alkalmas-e erre? Ismerve az amerikaiak primitív hiszékenységét, biztosan. Akkor mégis ki állhat emögött a cirkusz mögött? Szabad a gazda!
Berecskereki
2018. október 26. 12:32
Demokratikus csövesek. ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!