Manfred Pentz azonban közölte, hogy más pártokat is megbeszélésekre hívnak, a Baloldallal és a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párttal azonban kizárta a tárgyalások lehetőségét.
A CDU-val szövetségi szinten együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) hesseni főtitkára közölte, a párt által elszenvedett jelentős veszteségek ellenére sem tartja szükségesnek, hogy Thorsten Schäfer-Gümbel, a párt hesseni elnöke lemondjon tisztségéről. Nancy Faeser hozzátette, úgy véli, Thorsten Schäfer-Gümbel marad az SPD hesseni vezetője és a tartományi parlamentben a párt frakcióvezetője.
A 19,8 százalékkal második helyen végző SPD helyi főtitkára közölte azt is, hogy nyitottak a tárgyalásokra. A párt a CDU-hoz hasonlóan több mint 10 százalékpontot veszített a támogatottságából a legutóbbi, 2013-as tartományi választásokhoz képest.
A támogatottságukat jelentősen növelő Zöldek ugyancsak jelezték, hogy készek tárgyalásokat folytatni. Annalena Baerbock, a párt országos társelnöke hétfőn Berlinben nyomatékosította, hogy minden életképes koalícióról hajlandók egyeztetni.
(MTI)