„Senkinek nem szabad a politikai ellenfeleit gazemberekhez hasonlítania, ami pedig gyakran megtörténik” – fogalmazott Trump. Azt hangsúlyozta, hogy a politikai erőszak, vagy az ezzel való fenyegetődzés az amerikai demokrácia elleni támadás. „Egyetlen nemzet sem lehet sikeres, ha eltűri az erőszakot vagy az erőszakkal történő fenyegetődzést, mint a politikai megfélemlítés eszközét” – szögezte le. Hozzátette, hogy az ilyen magatartást erőteljesen vissza kell utasítani és határozottan el kell járni vele szemben. Szorgalmazta azt is, hogy a politikai élet szereplői hagyjanak fel egymás morális lejáratásával.
Donald Trump üzent a sajtónak is. „A médiának szintén megvan a maga felelőssége abban, hogy megteremtse a civilizált hangnemet és abbahagyja a végtelen ellenségeskedést, az állandó negatív, gyakran hamis alapokon nyugvó támadásokat és ilyen történetek tálalását” – hangsúlyozta. „Azt akarjuk, hogy mindenki békességben és harmóniában éljen együtt, erre képesek is vagyunk és ez meg is fog történni” – fogalmazott.
Szerda délután Hillary Clinton – Trump demokrata párti vetélytársa a 2016-os elnökválasztáson – a megosztottsággal terhes politikai légkört okolta a robbanószerkezetek elhelyezéséért. Jeff Zucker, a CNN hírtelevízió elnöke kifejezetten Donald Trumpot és a Fehér Ház szóvivőjét, Sarah Huckabee Sanderst tette felelőssé a történtekért, mert – mint fogalmazott – „nincsenek tisztában azzal, hogy a szavak számítanak”.