A román jogállamiságról vitáznak az Európai Parlamentben

2018. október 03. 09:38

A román miniszterelnök részvételével vitáznak a strasbourgi Európai Parlamentben a román jogállamiság helyzetéről. A Bizottság és nyugati képviselők a román helyzetet kritizálták, míg Viorica Dăncilă miniszterelnök tiszteletet követelt a román emberek nevében. Tudósításunk.

2018. október 03. 09:38
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Szerda délelőtt az EP-ben Románia jogállamiságáról vitatkoztak Strasbourgban.

Juliane Bogner-Strauss az EU osztrák elnöksége képviseletében arról beszélt: a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és az emberi jogok az Európai Unió alapértékei. Ezek megkérdőjelezhetetlenek. Ezekről, ha kell, párbeszédet és vitát kell folytatni, amennyiben veszélybe kerülnek. Az Európai Tanács az elmúlt évben vizsgálta Románia jogállamiságát az Európa Bizottsággal és a Velencei Bizottsággal együttműködve, ez a munka folytatódni fog.

Timmermans: Mindent meg kell tenni a korrupció legyőzéséért

Frans Timmermans, a Bizottság alelnöke elmondta, tudja, hogy sokat aggódnak a román törvényeket érő változtatások miatt Romániában és külföldön egyaránt. A Bizottság pontos jogi vizsgálatok alapján, elfogulatlanul dönt a beavatkozás szükségességéről. Timmermans szerint a román igazságszolgáltatást érintő törvényváltoztatásokat sokat kritizálták, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét, minőségét és hatékonyságát rombolják. A román parlament eddig nem reagált a változtatásokat szorgalmazó javaslatokra, felszólalásokra. 

Idén a büntetőjogot érintették változtatásokra került sor, amiket szintén kritikával illettek. Az ügyészek és a bíróságok munkáját rontják az új szabályozások. Timmermans felszólította a román hatóságokat, hogy tegyenek ment mindent az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a korrupció legyőzéséért. Ezért a román kormánnyal a legmagasabb szinten egyeztetnek, és további tájékoztatásokat várnak.

A harmadik téma a korrupcióellenes ügyészséggel szembeni román kormányzati fellépés, ami szintén kritikákat váltott ki. Timmermans szerint a DNA fontos eredményeket ért el a korrupció elleni harcban Romániában. Timmermans hangsúlyozta: továbbra is aggódnak a romániai fejlemények miatt, amik kikezdik Románia eddigi megítélését az Európai Unióban.

A Bizottság mindig kész az együttműködésre, a román hatóságok támogatására. Ugyanakkor ha a vitatott román jogszabályokat változtatások nélkül fogadják el, az visszalépést fog jelenteni a korábbi állapotokhoz képest. A jövőbeli bizottsági jelentésekben pontosan meg fogják nevezni és értékelni a változások hatásait. Az európai szerződések őrzőjeként a Bizottság fel fog lépni a jogállamiságot sértő lépések ellen. Timmermans szerint még mindig van lehetőség a változtatásra, a vitatott jogszabályok elvetésére. A döntést a román intézmények hozzák meg.

Dăncilă: Tiszteletet követelünk

Ezután Viorica Dăncilă román miniszterelnök vette át a szót. Románia nevében megköszönte a részvétel lehetőségét. Dăncilă elmondta: tiszteletet követel a román nép iránt, akiket ő itt képvisel. Hangsúlyozta: fair igazságszolgáltatásra van szükség a román polgárok érdekében. A vitát a polgárok kell, hogy elkezdjék.

Leszögezte, hogy nem az európai intézmények, a bíróságok, a politikusok, hanem az állampolgárok számára próbálnak működő, tisztességes igazságügyi rendszert kiépíteni.

Szerinte a törvényt sértő embereket el kell ítélni, ugyanakkor az európai bizottsági jelentésekben nem esett szó a titkosszolgálatok szerepéről a korrupcióellenes fellépésben, amik emberek tömegeit szorították sarokba. Romániában 3 ezer hivatalnokot és politikust vizsgált a DNA, lebegtetve az eljárást ellenük.

A román miniszterelnök ezután példákat hozott fel arra, hogy olyan dolgokat vitatnak Románia kapcsán, ami más uniós tagállamokban teljesen elfogadott. Dăncilă szerint azt nem lehet csinálni, hogy valamit nem engednek Romániának, amit más országoknak viszont igen.

Macovei: A román kormány a román emberek ellen dolgozik

Monica Macovei román liberális politikus szerint a román kormány a román emberek ellen dolgozik. A románok becsületes emberek, nem egyenlők a korrupt politikusaikkal. 

Az igazságszolgáltatás a mostani román kormány első számú ellensége, ezt akarják felszámolni az új szabályokkal. Át akarják venni a korrupcióellenes ügyészség vezetését. A románok nem alszanak, az emberek élnek és megvédik a demokráciát – hangsúlyozta Macovei.

Verhofstadt: Ne kövessék Orbánt

A belga liberális politikus arról beszélt: Romániában sajnos hagyománya van a titkosszolgálatok aktivizmusának. Azt javasolja a román kormánynak: ne kövesse Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit. 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polkistvn
2018. október 03. 19:34
A tiszteletet nem követelni kellene - az nem teremti meg -, hanem megdolgozni étre, azaz megérdemelni.
ÁlcanélküliÜrügymutyiszter
2018. október 03. 19:04
Nem tudok szimpatizálni a románokkal. Közös lengyel-magyar határt, Dögöljön meg minden oláh! Az EU vezetői tartsanak egy csúcsot Bukarestben, és közben egy alakakbár robbantsa rájuk az atomot.
tothpal
2018. október 03. 18:14
Úgy tűnik, az Európai Únió über menschei, Timmermans és Verhofstadt urak és nőnemű merkelián csatolmányaikkal gyarmatosítani akarják Európát - francia-német tengellyel... Ezért örülnek Nagy Britannia kilépésének. Miközben Junker úrnak és az EU Bizottság vezető tagjainak a BREXIT után nyomban le kellett volna mondaniok... Merthogy az ő alkalmatlanságuk következménye volt Anglia kilépése az unióból... Kelet-Európa kioktatása demokráciából arra enged következtet, hogy fogalmuk sincs a demokrácia elméletéből és gyakorlatából, hiszen egy csöpp történetfilozófiai műveltség birtokában mindenki tudhatja, hogy a demokráciák fejlődő rendszerek, amelyek folyamatosan változnak... Ilyen a kereszténydemokrácia is, amelynek erkölcsi alapjait senki sem kérdőjelezheti meg, mert a zsidó-keresztény kultúra az emberi társadalom fejlődésének bázisát jelenti az idők végezetéig. Az "illiberalizmus" elméletét pedig felejtsük el, ennek semmiféle tudományos alapvetése nincs. Fareed Zakaria amerikai bölcselkedései csak arra valók, hogy a globalizáció válságát elfedjék.
balbako_
2018. október 03. 16:13
Amúgy 100 éve nem jogállam.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!