Évtizedes visszaélések miatt juthat bajba Salvini pártja

2018. szeptember 06. 16:09

„Ha mindent el akarnak tőlünk venni, mi akkor is nyugodtan politizálunk majd tovább, mert az olaszok a mi oldalunkon állnak” – reagált Matteo Salvini, a Liga vezetője.

2018. szeptember 06. 16:09

Egy olasz bíróság csütörtöki ítélete szerint a hatóságok összesen mintegy 49 millió eurót (közel 16 milliárd forintot) foglalhatnak le a Matteo Salvini belügyminiszter vezette Liga tulajdonában lévő számlákról és üzleti érdekeltségeitől, miután a jobboldali kormánypárt több korábbi tagját elítélték csalás miatt. 

A Liga jelenleg mindössze 5,5 millió euró (1,8 milliárd forint) pártalappal rendelkezik. Giancarlo Giorgetti, a Liga egyik magas rangú tagja múlt héten ezzel kapcsolatban azt mondta: a pártpénzek lefoglalása a párt fennmaradását veszélyeztetné. Az ügyészség tavaly indított vizsgálatot, miután Umberto Bossit, a Liga alapítóját és korábbi vezetőjét elítélték, amiért 2008 és 2010 között a költségvetésből kapott pártfinanszírozásból és az Északi Liga tagsági díjaiból fedezte családi kiadásait. 

Becslések szerint Bossi és Francesco Belsito, a párt akkori pénztárnoka 49 millió euróval élt vissza, de a genovai ügyészség ebből eddig mindössze 3 millió euró (közel 1 milliárd forint) mozgását tudta felderíteni. Bírósági források szerint a fennmaradó összeget vélhetően külföldre irányíthatták, hogy elkerüljék a pénzek lefoglalását. 

Salvini, aki 2013 végén, a botrányt követően vette át a Liga vezetését, már több alkalommal kijelentette, hogy sosem látta a bíróság által említett 49 millió eurót. A visszaélések idején Salvini az Északi Liga képviselője, majd európai parlamenti képviselő volt, és a párt lombardiai szekciójának helyettes titkári pozícióját töltötte be. A belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján nyugalommal reagált a bíróság határozatára, és a bevándorlás kérdésére áttérve azt mondta: kormánya azon fáradozik, hogy eltávolítsa a több ezer hívatlanul érkezett idegent az országból. Majd hozzátette: az ügyvédek pedig csak tegyék, amit tenniük kell. 

Salvini rámutatott: a szóban forgó ügy nyolc-kilenc évvel ezelőtt történt. Ezt követően reményét fejezte ki, hogy a genovai ügyészség több időt fordít majd az augusztusban 43 halálos áldozattal járó hídomlás körülményeinek feltárására. „Ha mindent el akarnak tőlünk venni, mi akkor is nyugodtan politizálunk majd tovább, mert az olaszok a mi oldalunkon állnak” – összegezte a Liga vezetője. 

A márciusi parlamenti választásokon a Liga 17,4 százalékot tudott elérni. A párt népszerűsége azóta fokozatosan erősödött, a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy támogatottsága jelenleg 32,2 százalékon áll.

(MTI)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
h.kovacs
2018. szeptember 07. 06:48
akkor ezért találkozott a pufival ! megkapta tőle kaya ibrahim elérhetőségét
tango47
2018. szeptember 06. 22:10
A román korrupció-ellenes ügyészség csettint.
Amerigo
2018. szeptember 06. 20:55
Látszik, hogy a szadesz vezetői a liga korábbi vezetőihez képest kispályások voltak, itt csak ca.400-500 millió tünt el!
Világpanoráma
2018. szeptember 06. 20:40
Merkel szeretné megelőzni Idlib katasztrófáját: https://vilagpanorama.hu/2018/09/06/merkel-szeretne-megelozni-idlib-katasztrofajat/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!