Pablo Casado: A Néppárt nem enged a katalán függetlenség követelőinek

2018. augusztus 03. 07:35

A Néppárt nem fogadja el, hogy a szocialista kormány engedményeket tegyen a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban – jelentette ki Pablo Casado pártelnök.

2018. augusztus 03. 07:35

A spanyol konzervatív Néppárt (PP) határozott és felelős ellenzék lesz, és nem fogadja el, hogy a szocialista kormány engedményeket tegyen a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban – közölte Pablo Casado pártelnök összegezve csütörtöki találkozóját Pedro Sánchez miniszterelnökkel madridi sajtótájékoztatóján.

Egység

A két hete elnökké választott politikus hangsúlyozta, hogy „megalkuvás nélküli” erőt várnak el a katalán függetlenségi törekvésekkel szemben, és nem támogatják a párbeszédet azokkal, akik szét akarják szakítani Spanyolországot. Ha a katalán kormány és a függetlenségi pártok folytatják elszakadási menetrendjüket, a PP kezdeményezni fogja a 155-ös cikk újbóli alkalmazását, amelyet szenátusbeli abszolút többsége fog garantálni – jelentette ki.

Mint mondta, a kormányfővel beszéltek a terrorellenes politikáról, amelyben a PP álláspontja világos: nem fogja hagyni, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) elítélt terroristáit Baszkföld közelében található börtönökbe helyezzék át.

Migráció

A politikus a migráció kérdésében kiemelte a határvédelem fontosságát, az ország biztonsági erőinek segítését, valamint a migrációs áramlást kibocsátó országokkal történő összefogást. Példaként említette Marokkót, Mauritániát és Szenegált, hozzátéve, hogy ezeknek az országoknak nemcsak saját, hanem a Száhel-övezetből, illetve a szubszaharai térségből érkezőket is fel kell tartóztatniuk. A pártelnök érvelt egy európai „Marshall-terv” mellett Afrika számára.

Szocialista kormány 

Pablo Casado megjegyezte: továbbra sem látja mi a szocialista kormány „Spanyolország-projektje”, és példátlannak nevezte azt a helyzetet, hogy a kormánypártnak kevesebb képviselője ül a parlamentben, mint a legnagyobb ellenzéki pártnak. Pedro Sánchez kormányfő a találkozót követően Twitter-oldalán azt írta, hogy felelős és lojális ellenzéki szerepet kért a PP elnökétől olyan állami kérdésekben, mint például a migráció, az európai politika vagy a nemi erőszak elleni küzdelem.

A találkozót a kormánypárt nevében Cristina Narbona elnök értékelte, kifejezve meggyőződését, hogy ez egy új időszak kezdete. A szocialista politikus felidézte: pártja azért kormányozhat, mert a parlament többsége támogatta bizalmatlansági indítványát az előző konzervatív kabinettel szemben, és arra kérte Casadót, hogy tartsa nagyobb tiszteletben e demokratikus eszköz legitimitását.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2018. augusztus 03. 10:26
Miért kell erőszakkal összetartani amit az egyik fél nem akar? Ha a férjem vállni akar, megpróbálhatom meggyőzni, hogy inkább maradjunk együtt de ha menni akar jobb szétvállni.. Katalánok pártján vagyok, ha függetlenedi akarnak, akkor függetlenedjenek.
luga
2018. augusztus 03. 08:07
Jobban izgatja a katalán függetlenség, mint a beáramló feketék, és a határaik megvédése.
krakken96
2018. augusztus 03. 07:45
Fasiszta spanyolok. Hianyzanak a szeparatista terroristak.? Ezek a latin nemzetek tiszta hulyek. Lasd.romanok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!