Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

2018. augusztus 31. 08:48

Orbán Viktor személyesen vesz részt az az Európai Parlament Sargentini-jelentést megvitató plenáris ülésén – írta a Magyar Idők.

2018. augusztus 31. 08:48

Orbán Viktor személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a Sargentini-jelentés vitáját tartják. A dokumentumról másnap szavaz a parlament Strasbourgban – írta pénteki lapszámában a Magyar Idők.

A lap emlékeztet, hogy Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal. A dokumentum felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogokat. A jelentés szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok, a magyar álláspontot részletező levélnek ugyanakkor semmi hatása nem volt. 

Orbán Viktor Budapesten beszélt a jelentésről, rámutatva, a Soros-jelentésként felfogható dokumentumban nyomást akarnak gyakorolni hazánkra, hogy változtassa meg véleményét a migrációs kérdésben, ám ez nem fog sikerülni. A kvótarendszer azóta lekerült a napirendről, a magyar álláspont mellett több állam is felsorakozott – írta a Magyar Idők.

A cikkben rámutatnak, hogy az európai uniós intézmények több esetben intéztek támadást Budapest ellen, Orbán Viktor pedig már többször is személyesen védte meg az országot. Legutóbb Brüsszelben a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás vitája során a migrációs kvóták ügyében tartott előadást és válaszolt kérdésekre, egyenlő mércét követelve Magyarországnak. Orbán Viktor 2013-ban a szintén a magyar jogállam miatt aggódó Tavares-jelentés idején is személyesen utazott Strasbourgba, az akkori vita során a miniszterelnök visszautasította, hogy az Európai Parlament „gyámság” alá vegye Magyarországot.

(MTI)

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2018. augusztus 31. 22:14
EDDIG MINDEN STRAßBURGI ORBÁN FELSZÓLALÁS SORÁN FELTÖRÖLTE A HÜLYE LIBSIKKEL A PADLÓT. KÜLÖNÖSEN A VERHOOFSTAADTOT VISELTE MEG AZ, AMIT HALLOTT. NAGYON VÁROM MÁR SZEPTEMBER 11-T. REMÉLEM, PONT EZEN A NAPON A BRÜSSZELITÁK ÚGY JÁRNAK, MINT KORÁBBAN A KÉT TORONY! AZ, HOGY MEKKORA BALFÉKEK A BRÜSSZELI POLITIKUSOK, MUTATJA AZ, HOGY MŰSORRA TŰZIK AZ UNDORÍTÓ HOLLAND LUVNYA JELENTÉSÉT. EZZEL A FELSZÓLALÁSSAL ORBÁN MEGNYÍTJA AZ EU VÁLASZTÁS KAMPÁNYIDŐSZAKÁT, INGYEN REKLÁMOT BIZTOSÍTANAK.... HIHIHI...
antioxi
2018. augusztus 31. 17:04
Orbánnak csak annyit kell majd mondani: Chemintz
írmag
2018. augusztus 31. 14:58
Egyébként szeptember 11. a hazugság dátuma. Adott ponton nem balra, jobbra kellett volna fordulni. Még mindig nem késő!
VakzKommondor
2018. augusztus 31. 14:27
https://444.hu/2018/08/31/zacher-gabor-felmondott-a-honvedkorhazban-a-lehetetlen-munkakorulmenyek-miatt Ezt majd mesélte el a kis focista
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!