„A kalózok egy utasfülkébe zárták a legénység tagjait, ahol kilenc napig tartották őket fogva" – tette hozzá a kapitány.
Mint mondta, a kalózok nem bántották a tengerészeket, és időnként vizet és élelmet hoztak nekik. Gagyelija említést tett arról is, hogy a tengeri rablók angolul beszéltek a foglyaikkal, egymás között pedig valamelyik afrikai nyelvet használták. A bűnözők végül augusztus 23-án engedték el a tengerészeket. Gagyelija ugyanakkor nem pontosította, hogy milyen körülmények között, illetve feltételek mellett került sor az értesülések szerint hétezer tonna üzemanyagot szállító tartályhajó és legénysége elengedésére.
A hajót augusztus 23-án találták meg a Nyugat-Afrika előtti vizeken egy nagyszabású keresőakciót követően, amelyben a georgiai külügyminisztérium szerint a portugál, brit és francia haditengerészet is részt vett, majd a gaboni Owendo kikötőjébe vontatták. Másnapra a tanker már Loméban horgonyzott.